A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jó játékkal, öt góllal vertük a Makót

A KTE HUFBAU újabb edzőmeccset játszott szombaton, csapatunk ezúttal hazai pályán az NBIII-as Makóval találkozott. Szabó István együttese jó játékkal és szép gólokkal tudott nyerni.

Sima siker a Makó ellen (fotó: Hraskó István)

Az 5. percben Madarász ívelt be a jobb oldalról, Tóth Dániel pedig a kapu jobb sarkába fejelt (1–0). Hat percre rá egy Lukács–Tóth Dániel kényszerítő után előbbi lőtt a bal felső sarok mellé. Huszonkettő perc elteltével veszélyeztetett először a Makó, de Major szabadrúgását követően Varga vetődve mentett. Öt percre rá egy hazai hibát követően Babolek emelt éles szögből a kecskeméti kapu felé, ám végül fölé. Az első harminc perc letelte után nagy fölénybe kerültünk, a 35. percben egy meggondolatlan vendég hazaadás után a makói kapusról kijövő labdát a szemfüles Lukács vágta közelről a hálóba (2–0). A 39. percben Hadaró adott be szögletet a jobb oldalról, a berobbanó Belényesi felhőfejesből küldte bombaerővel a bal alsóba a játékszert (3–0). Négy percre rá egy hazai ziccert követően Hadaró fejelt a felső kapufára, ekkor hangzott föl először elismerő taps a tribünön, ahol közel kétszázan gyűltek össze, és azt láthatták, hogy az első hatvan perc utolsó félóráját végig dominálja csapatunk.

A folytatásra mindkét edző nagyjából sorokat cserélt. A játék képe nem változott, maradt a határozott hazai fölény. A 69. percben Marsa szabadrúgását követően Papp fejelt fölé. A 75. percben egy jobb oldali szögletet követően ismét Belényesi robbant be ellentmondást nem tűrő módon és bólintott a hosszú sarokba (4–0). Négy percre rá Lukács adott be jobbról, Katona remek fejest küldött kapura, és bár a makói kapus nagy bravúrral mentett, a kipattanót Katona már a hálóba stukkolta (5–0). A 104. percben Puskás passzát követően Katona lőtt a fölső lécre, ezt követően hosszú tűzijáték alakult ki a makói kapu előtt, amelynek a lezárásaként Puskás lőtt jobbról, 12 méterről a kapuba, de ezt les miatt nem adták meg. 

KTE HUFBAU – Makó 5-0 (3-0)

Edzőmeccs, Széktói Stadion

Kecskeméti TE, első hatvan perc: Varga – Madarász, Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró, Nagy K., Vágó, Bodor (Katona 52.), Tóth D., Lukács.

Kecskeméti TE, második hatvan perc: Kersák – Buna, Gál, Belényesi (Riasko 96.), Szabó, Papp, Marsa, Katona, Puskás, Lukács (Tóth D. 86., Hatvani 96.), Grünvald.

Gól: Tóth D. (5.), Lukács (35.), Belényesi (39., 75.), Katona (79.)

Szabó István: - A mérkőzés elérte a célját. A héten nagyon sok edzésünk volt, szerdán pedig a Békéscsabával játszottunk előkészületi mérkőzést, a maihoz hasonló módon akkor is kétszer hatvan percet. Ma is az volt a cél, hogy a játékosok hatvan-hetven perces átlagterhelést kapjanak. Azt tudtuk, hogy hivatalosan egy osztálynyi különbség van a két csapat között, szerintem ma játékban is megvolt ez. Főleg az első játékrészben voltam elégedett a srácokkal, mert helyenként kombinatív játékkal szép dolgokat tudtunk tenni a pályán, persze, látszott még a fiúkon a fáradtság. Az utolsó két hétben próbáljuk őket frissíteni, de ismétlem, a mai célt elérte ez az edzőmérkőzés. Köszönöm a Makónak, hogy vállalkozott erre a kétszer hatvan percre, és beugrott a Budaörs helyett. A fiúk most két nap pihenőt kapnak, aztán újra folytatjuk a munkát. A következő hétvégén van még egy edzőmérkőzésünk a Szeged ellen, két hét múlva pedig már az első bajnokin várjuk a Budaörsöt.

Szerző: Nyitray András/Vincze Miklós (fotó: Hraskó István/baon.hu)

Média partnerek
Támogatók