A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jól ismeri már egymást a két vezetőedző

Pikáns csata lesz a Siófok elleni találkozó (vasárnap 17:00) a két együttes vezetőedzője miatt is, hiszen Szabó István és Domján Attila az NBIII-ban már többször is megküzdött a bajnoki címért csapataikkal. Legutóbb a siófoki tréner örülhetett, aki tavaly éppen annak az Iváncsának volt vezetőedzője, mely végül megnyerte az NBIII. közép csoportját. Azóta sok minden változott, de az biztos, hogy most is érdekes taktikai csata előtt állnak a vezetőedzők.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - A Siófok egy rendkívül tapasztalt, rutinos játékosokból álló csapat. Tele vannak komoly múlttal rendelkező játékosokkal, többekkel még én is dolgozhattam. Domján Attilát is jól ismerem, csapatainkkal éveken át küzdöttünk egymás ellen, most már az NBII-ben találkozhatunk szerencsére. Remek edzőnek tartom, látszik a munkája a Siófokon is, kiegyensúlyozottan szerepelnek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fognak szerepelni a bajnokságban. Mindig ők adják nekünk az ellenfelet, így sokszor láttam őket. Noha hat meccsük is döntetlenre végződött, ne tévesszen ez meg senkit, megküzdöttek ők is a Vasassal és a Diósgyőrrel, ráadásul minden találkozón megvolt az esélyük a győzelemre. Szervezett ellenféllel találkozunk, ami ebben az osztályban nem is lehet újdonság, nem is szeretném elárulni azokat a stratégiai terveket, amiket kidolgoztunk. A munka jól halad, örömteli, hogy továbbra is mindenki egészséges, így sok variációs lehetőségem van, ami mindenképpen előny a Budafok elleni, szerdai meccsre is tekintettel. A srácok nagyon várják a mérkőzést, főleg a hazai szurkolók buzdítását. Sokat jelentenek nekünk, odatesszük magunkat szokásunkhoz híven, és reményeink szerint most is népes tábor buzdítása előtt leszünk eredményesek.

Domján Attila, a BFC Siófok trénere: - Ez már egy másik Kecskemét, mint az, amelyiket az előző szezon utolsó körében sikerült legyőznünk az Iváncsával. Más edző, más játékoskeret, Szabó Pista egy lényegesen jobb minőségű csapatot rakott össze. Való igaz, jól ismerem azt a stílust, amit képvisel, ebből is kiindulva én egy küzdelmes mérkőzésre számítok. Jól ismeri egymást a két csapat, így véleményem szerint nem lesz sok gól. Nagyon szeretnénk már természetesen nyerni végre hat döntetlen után, ki vagyunk éhezve a sikerre. Nem lesz egyszerű dolgunk, de Kecskeméten ez nem is adatik meg senkinek, ettől függetlenül győzelemre fogunk játszani.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók