A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jön a huszadik Haladás elleni bajnoki

Vasárnap 18:30-kor a Haladás vendége lesz a KTE HUFBAU, és a két csapat bizony az élvonalban is rengetegszer találkozott már. A mostani lesz a huszadik bajnoki összecsapás.

A Szombathelyi Haladás a másodosztály történetének egyik legeredményesebb csapata, hiszen 10 alkalommal nyerte már meg az NBII-t. A vasiak történelme alapvetően az élvonalhoz köthető, de természetesen ebben voltak ingázások, amik színessé tették a csapat múltját. Az NBI-ben egy 2009-es bronzérem a szombathelyiek büszkesége, emellett háromszor (1975, 1993, 2002) a kupadöntőbe is eljutottak, ahol azonban mindannyiszor alulmaradtak. A Haladás legutóbb 2019-ben búcsúzott az NBI-től.

A múltban 19 alkalommal találkoztunk a Halival, ebből 14-szer az NBI-ben. 2015 óta kellett várni, hogy újra egy osztályban szerepeljen a két klub, a tavaly őszi mérkőzésen végül a szombathelyiek tudtak 1-0-ra nyerni Kecskeméten. Az NBI-ben szombathelyi fölény jellemzi az örökmérleget, 6 Haladás sikerre 3 KTE jut az 5 döntetlen mellett. A másodosztályban a Hali kétszer bizonyult jobbnak, emellett két döntetlen és egy lila-fehér siker született.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók