A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jön a megyei derbi a Tiszakécske ellen

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 36. fordulójában a Tiszakécskei LC-t fogadja vasárnap 17 órás kezdéssel. A megyei derbi mindig külön pikantériával bír, így lesz ez most is.

A Tiszakécskét ősszel már sokán temették, hiszen hosszú időre kibérelte riválisunk a tabella utolsó helyét, azonban egy edzőváltást követően a szezon végére elkezdett felfelé jönni a tabellán. Télen minőségi, NBI-es rutinnal rendelkező labdarúgók érkeztek a Tisza-parti együtteshez, közülük is kell emelni Balázs Benjámint, aki vezére lett a csapatnak. Jól is kezdte az évet a TLC, sokáig dobogós helyet foglalt el a tavaszi tabellán, így biztos távolságra került a kieső helyektől. Az utóbbi három mérkőzését azonban elveszítette az együttes, így a 12. helyen állva öt pontra van a piros vonaltól.

A KTE HUFBAU jó formában várhatja viszont a találkozót, hiszen Szabó István együttese a tabella 2. helyét foglalja el, ami továbbra is feljutást ér. A lila-fehérek tíz bajnoki óta nem találtak legyőzőre, ráadásul a tét mellett a visszavágás is fűtheti a játékosokat, hiszen ősszel 1-0-ra nyert otthon a Tiszakécske. Szabó Istvánnak eltiltottja nincs, Bartha László viszont visszatérhetett a dorogi bajnokin hosszú sérülése után, így a hajrában ő is hatalmas erősítés lehet a kecskemétieknek.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – A heti munka a megszokott mederben zajlott, nem volt okunk változtatni. Ugyanúgy készülünk a Tiszakécske ellen is, mint minden aktuális ellenfelünkre, a célunk most is az, hogy itthon tartsuk a három pontot. Ehhez lesz szava persze ellenfelünknek is, mely tavasszal sokáig az egyik legeredményesebben futballozó együttes volt. Az utóbbi időben belekerültek egy hullámvölgybe, de ez bárkivel előfordulhat, nekünk is volt ilyen periódusunk még februárban. Nem téveszt ez azonban meg minket, hiszen rotált is közben a Tiszakécske, emellett tele vannak jó képességű, élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosokkal, és a fiatalokra sem lehet panasz. Télen alaposan megerősödtek. A két csapat jól ismeri egymást, a pillanatnyi forma és a felkészültség lehet döntő véleményem szerint. Bízom abban, hogy szép számú közönségünk egy jó mérkőzést láthat, melyen itthon tudjuk tartani a három pontot.

Visinka Ede, a Tiszakécskei LC vezetőedzője: – Mindig egy pikáns párosítás ez, de sajnos mi egy elég rossz sorozatból érkezünk a meccsre. Szükségünk lenne még pontokra a biztos bennmaradáshoz, ezeket valahol meg kell szereznünk. A Kecskemét kitűnő formában van, csak elismeréssel tudok beszélni arról a munkáról, ami a klubnál zajlik. Mi bízunk a bennmaradásban, még ha az utóbbi hetekben kicsit meg is torpantunk. Szeretnénk azonban Kecskeméten is kihozni a maximumot a meccsből, ez majd közben derül ki, hogy mi lehet számunkra.

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 30 perccel a kezdés előtt ezúttal. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkereknek

A tiszakécskei szurkolók számára kizárólag a külön vendég szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók