A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jön a szezon utolsó hazai mérkőzése

Az NBIII. közép csoport 37. fordulójában a KTE HUFBAU a HR-Rent Kozármislenyt fogadja a Széktói Stadionban vasárnap 18 órakor. A tét a feljutás kiharcolása lesz.

A Kozármisleny egy jó erőkből álló együttes, jelenleg a 7. helyen áll a tabellán, utolsó öt mérkőzéséből hármat megnyert, kettőt elvesztett, múlt héten a Taksony ellen 7-0-ra nyertek a baranyaiak. A tavalyi mérkőzésen idegenben 4-1-es kecskeméti siker született, de azóta átestek egy edzőváltáson is. Csapatunk vezeti a tabellát, és abban a tudatban léphet pályára, hogy pontszerzés esetén biztosan az NBII-ben indulhat a következő a szezonban.

Az utolsó hazai mérkőzésre a belépés ingyenes, viszont a A 194/2021. (IV. 26.) Kormányrendelet alapján a védettségi igazolvány mindenképpen kell, ahogy egy fényképes okmány is, de azok sem maradnak le a mérkőzésről, akik rendelkeznek már oltással, de a kártyájuk még nem érkezett meg. Ehhez egy applikációt kell letölteni, illetve a megadott lépések szerint érvényesíteni az online védettségi igazolványt, ehhez segítséget ide kattintva, a koronavirus.gov.hu oldalon olvashatnak szurkolóink. A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal még nem rendelkező gyermekek igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyelete mellett léphetnek be a létesítménybe. A védettségi igazolvány mellett mindenképpen legyen drukkereinknél egy fényképes okmány (személyi, diák, jogosítvány, útlevél például), amivel igazolni tudják a védettségi igazolványon szereplő adatokat.

Szabó Tibor, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - A motivációnak mindenképpen nagynak kell lennie, de nem szabad ennek görcsösségbe átmennie. Bátran kell futballoznunk, ezzel az egy mérkőzéssel foglalkoznunk, a legtöbbet kihozni belőle. Nagyon szeretnénk itthon tartani a három pontot. A tavalyi mérkőzésből nem lehet és nem is szabad kiindulni, egy technikailag képzett, rutinos játékosokból álló csapattal találkozunk. Minden mérkőzés nehéz, itt a közép csoportban pláne nincsen könnyű ellenfél, de hazai környezetben itthon szeretnénk tartani a pontokat.”

Kovács Zoltán, a Kozármisleny vezetőedzője: - A heti felkészülésünk a megszokott ritmusban zajlik, ugyanúgy készülünk, mint a többi mérkőzésre. Természetesen felkészültünk a hazaiak játékából, tudjuk, hogy az osztály egyik legjobb csapatához utazunk, akik vezetik a tabellát és akik a bajnoki címért harcolnak. Ennél nagyobb motiváció szerintem nem is kell vendéglátóinknak. Az biztos, hogy a mi csapatunk is mindent el fog követni, hogy izgalmas legyen a bajnokság véghajrája. Nem feltett kézzel és nem kishitűen fogunk pályára lépni, megmutathatja a csapat, hogy igenis van bennünk potenciál, illetve milyen erő lakozik az együttesben. Nem szeretnénk statisztaként levonulni a pályáról, és ezért tenni is fogunk!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók