A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jön az év első hazai meccse a DVTK ellen

Hétközi fordulóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, csapatunk a 19. körben a Diósgyőrt fogadja csütörtök este 20:00-kor a Széktói Stadionban.

A Diósgyőr a bajnokság újonca, ehhez mérten viszont kifejezetten jól szerepelnek a miskolciak, hiszen 18 mérkőzés alatt 25 pontot gyűjtöttek be, így egy-egy ponttal és helyezéssel minket megelőzve a 7. pozíciót foglalják el. A DVTK nyáron alaposan megerősödött, majd a téli átigazolási időszakban ismét főleg külföldi játékosokkal erősített több poszton is. A rajt előtt közvetlen átestek egy edzőváltáson is, Simon Miklós megbízott vezetőedző aztán Debrecenben egy 2-2-es döntetlennel mutatkozott be a kispadon. Az őszi mérkőzésen otthon tartották ebben a párosításban a három pontot, akkor 3-1-re tudtak nyerni.

Szabó István és csapata a hagyományokban már mindenképpen bízhat, hiszen ebben a párosításban a hazai pálya előnye eddig maximálisan érvényesült. Ennél fontosabb, hogy Mezőkövesden egy 3-0-os sikerrel kezdte Lukács Dániel vezetésével a tavaszt a gárda. Támadónk számára rögtön érdekes is lesz ez párharc, hiszen néhány hete Diósgyőrből tért vissza másfél év után Kecskemétre. Jó hír, hogy Nikitscher Tamás és Nagy Krisztián sérülésén kívül új hiányzó nincs, sőt, az eltiltását letöltő Leoni is újra keretben lehet csütörtökön.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – A Diósgyőr egy egészen más típusú ellenfél lesz, mint a Mezőkövesd volt, ráadásul egy nappal többet is pihenhetett ellenfelünk. Erős csapatról van szó, ezt az őszi meccsen is megtapasztaltuk, a keretük nagy része tele van kitűnő képességű légióssal, erre mindenképpen figyelnünk kell. Most is van egy alkalmazott taktikánk, ami más lesz, mint az első meccsen, abban viszont nincs változás, hogy szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Simon Miklóst jól ismerem, hiszen Bence fiam edzője is volt annak idején. Jó és taktikus edző, aki hamar átlátja egy mérkőzés alakulását. Nyáron alaposan megerősítették a DVTK keretét, télen célzottan is érkeztek néhány posztra játékosok, így jó csapata van, melyet ismer is. Nagy titkok itt már nincsenek, kielemeztük egymást a nyitány után, ebben biztos vagyok. Bízom a hazai pálya előnyében, a jó rajt adta lendületben, a pillanatnyi forma ugyanakkor döntő lehet. Hazai pályán pontot, pontokat szeretnénk ismét gyűjteni.

Jegyek, kapunyitás, beléptetés

Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – 18:30-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Jegyárak az DVTK elleni bajnokira:

"A" lelátó:

Normál jegy: 2.500 forint

Kedvezményes jegy (18 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes, regisztrációs jeggyel.

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Tavaszi bérlet

A tavaszi bérlet az éves bérlethez hasonlóan minden tétmeccsre, így az OTP Bank Liga és a MOL Magyar Kupa találkozókra is érvényes lesz. Tulajdonosa mindenképpen kedvezményhez jut általa, hiszen a garantált 8 bajnoki találkozót 7 áráért tekintheti meg, ehhez jöhetnek hozzá az esetleges kupameccsek. A bérletek a jegymester.hu oldalán folyamatosan megvásárolhatóak, plasztikkártyát igényelni, illetve személyesen bérletet vásárolni csak a 2-es pénztárban lehet meccsnapon a pénztárnyitást követően.

"A" lelátó:

Normál: 17.500 forint

Kedvezményes (6-18 éves korig, 65 év felett): 14.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 14.000 forint

Kedvezményes (6-18 éves korig, 65 év felett): 10.500 forint

Fizetési eszközök, tiltott tárgyak

A Széktói Stadionban alapvetően készpénzzel lehet fizetni, de a 2-es és 4-es pénztárakban a belépőket bankkártyával is meg lehet már venni. A 2-es pénztárban ez igaz a bérletekre is. A városi oldalon teljes egészében működik már a kártyás fizetési lehetőség.

A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is.

Vendég szurkolók

A vendégszektorra a „B” lelátó kedvezményei és előírásai érvényesek. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. Fizetni csak készpénzzel tudnak a helyszínen a vendég szurkolók.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók