A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jön az V. Lázár Bence Emlékgála

Ötödik alkalommal rendezik meg december végén Kecskeméten a Lázár Bence Emlékgálát, mely rendre színvonalas öregfiúk tornákat hoz, nem mellesleg jótékony célt is szolgál az esemény színes programokkal kiegészítve. A KTE öregfiúk címvédőként vesznek majd részt az eseményen.

A kecskeméti születésű Lázár Bence karrierje tragikusan fiatalon ért véget, 2018. február 22-én, csupán 26 esztendősen súlyos betegségben, leukémiában hunyt el az utánpótlás-válogatott támadó. Karrierje az Újpest FC-vel fonódott egybe, szerepelt Nyíregyházán is, de jó szívvel emlékeznek rá korábbi állomáshelyein, Lajosmizsén és Kerekegyházán is, ahol még az utánpótlásban pallérozódott. A tiszteletére rendezett öregfiúk emléktornán éppen ezért korábbi csapatai is képviseltetik magukat.

Rendszeres résztvevője a tornának a KTE öregfiúk csapata is, mely az utolsó két kiírás címvédőjeként megy neki az idei tornának, és minden alkalommal komoly névsorral, valóban régi kedvencekkel áll fel a meccseken. Ami a torna mezőnyét illeti, az A csoportban a Kerekegyháza, az Újpest, az F-Group Menedzseriroda és a Szeged száll harcba a továbbjutásért, míg a B jelű négyesben a Lajosmizse, a KTE, a Budapest Honvéd és a Nyíregyháza küzdhet majd meg ezért.

A tornát több gálameccs is színesíti. Az elsőt 11:55-kor a Kabát Péter vezette Kabát FC az NB II-es bajnokunk, Széki Attila által összeállított Team Curtis ellen vívja majd, garantálva a jó hangulatot. Emellett a Magyar Öregfiúk Válogatott az Olimpikonokkal mérik össze tudásukat, de a Sport TV is delegál csapatot, hiszen Lázár Bence szakértőként a csatorna munkatársa is volt.

Idén december 28-án (szombaton) kerül megrendezésre az esemény a Messzi István Sportcsarnokban. A belépőkből származó teljes bevétel a Soha ne add fel LÁZÁR BENCE Emlékalapítvány számára kerül felajánlásra, melynek célja a leukémiás és vérképzőszervi betegséggel küzdők támogatása. Kapunyitás 9:30-kor, a mérkőzések 10:30-kor startolnak el. Az elődöntők 16:25-kor kezdődnek, majd a fináléra 17:30-kor kerül sor. 

A labdarúgó családja fontosnak tartja, hogy a Soha ne add fel LÁZÁR BENCE Emlékalapítványon keresztül továbbra is nemes ügyeket karoljanak fel, ebben szurkolóink is segíthetik törekvéseiket folyamatosan.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók