A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jótékonysági akció kíséri a szombati bajnokit

A szombati, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésnek különleges apropója is lesz, ugyanis a találkozó ideje alatt drukkereink is nemes célt támogathatnak.

A Kecskeméti Rotary Club keresett meg minket már korábban, hogy segítsük adománygyűjtésüket, melynek célja az, hogy a Down-szindrómás gyerekeknek és családjainak táborozási lehetőséget biztosítsanak. A Rotarac-Down tábor a Down-szindrómás gyerekek mellett családjuknak is szól, hogy minél felhőtlenebb és boldogabb időt tölthessenek el együtt, támogató és segítő körülmények között.

A nemes kezdeményezés mellé azonnal odaállt klubunk is, és végül a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen kerül sor a gyűjtésre. Drukkereink minden beléptetési ponton információkat találhatnak majd a táborról, egyben adománygyűjtő dobozokkal is találkozhatnak majd a meccs során.

Mutassuk meg most is a KTE család erejét!

Amit a táborról tudni kell

A Rotaract – Down tábor célja, hogy a down – szindrómás gyermeket nevelő családok színvonalas, mindenki számára megfelelő kikapcsolódást nyújtson. Az eredeti szándék a sorstársak összefogása, egymást támogató kapcsolatának építése, melyre kiváló alkalom a táborozás. Mivel a mentális zavarokkal küzdő gyermekek nehezen birkóznak meg a hirtelen változásokkal, a család jelenléte megnyugtató és fontos számukra.

A klub először 2018-ban kapcsolódott be a tábor finanszírozásába és önkéntesként a lebonyolításába, három éve pedig teljes egészében átvették ezt a szép feladatot. Először 2022-ben voltak önálló gazdái a Jászszentlászlón megrendezésre kerülő Rotaract-Down tábornak, ahol Down-szindrómás gyermekek és családjaik pihenését biztosították. Mivel csapatuk pedagógusokból, pedagógus hallgatókból, leendő gyógypedagógusokból és pszichológusból áll, ezért gyermekek fejlesztése mellett a szülőcsoportos segítő beszélgetések, és aktív rekreáció a cél. A táborban való részvétel a családok számára teljesen ingyenes.

A down-szindrómás gyermekek számára szórakoztató, fejlesztő tevékenységeket kínálnak, míg testvéreik számára az aktív kikapcsolódás a cél. A szülők csoportos segítő beszélgetéseken vehetnek részt, és a tábor idejére igyekeznek levenni a vállukról a gyermekek körüli mindennapos teendőket.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók