A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Június 17-én indul a közös nyári felkészülés

Már nyári pihenőjét tölti NB I-es csapatunk kerete és stábja, mely egészen június közepéig tart majd. Egyéni programot és méréseket követően, június 17-én indulnak el a közös edzések.

Az Európa-bajnokság miatt egy héttel korábban zárult az eredetileg május végéig tartó idény, hogy Marco Rossi és a magyar válogatott minél jobban fel tudjon készülni a tornára. Ez egyben azt is jelenti, hogy kicsivel több pihenő jut a csapatoknak a két idény között, így a feltöltődésre jó lehetőség adatott meg. Szükség is lesz erre, hiszen június 17-től már nagyon komoly munkára kell számítania a játékosoknak, melyet kiadott egyéni program, illetve mérések vezetnek fel a megelőző hetekben.

Június 17-től viszont napi két edzésre és rengeteg edzőmeccsre számíthatnak a játékosok. A program most is a megszokott mederben zajlik majd, az első két hétben hazai környezetben dolgozik a csapat, majd egy hetet a szlovéniai Radenciben tölt, ahova már visszajáró vendégnek számítunk. Hazatérve további találkozók várnak még ránk a rajtig. A mérkőzések szervezése már zajlik, több esetben azonban még kérdéses a pontos kezdési időpont, ezek viszont a felkészülés kezdetére tisztázódni fognak. Ami biztosnak tűnik, hogy június 29-én Tiszakécskén lépünk pályára először, majd másnap vesszük az irányt Szlovénia felé, ahol újabb két találkozó következik.

A bajnokság július végén kezdődik el. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók