Tartalékcsapatunk a Kecel elleni siker után Kalocsán száll harcba a pontokért szombaton, ahol minden csapatnak nehéz dolga van a Vármegye I-ben.
A fiatalok három tavaszi döntetlen után a Kecel ellen nyertek legutóbb 6-0-ra, megszerezve ezzel az első idei sikerüket. A bajnokság rendkívül sűrű továbbra is, több csapat is harcban van a bajnoki címért, jelenleg a Tiszakécskével pontazonossággal állunk a második helyen. A Kalocsa a 9. helyen áll, és a javítás reményében lép pályára 4-0-os jánoshalmi veresége után.
– A Kecel elleni nagy különbségű győzelem kicsit visszahozta az önbizalmunkat, illetve bízom benne, hogy a helyes útra is terelt minket. Idegenben minden mérkőzés nagyon nehéz a bajnokságban, Kalocsán sem lesz ez másként, ráadásul átestek egy edzőváltáson, amely után biztosan kellőképpen fel lesznek tüzelve. Jó pálya és körülmények várnak majd minket, biztosan sok néző lesz, de most is azzal a céllal lépünk pályára, hogy megszerezzük a három pontot. Sérültünk és eltiltottunk nincs, a srácok egész héten nagyon motiváltan dolgoztak. Ezt a koncentrációt, elszántságot szeretnénk látni szombaton is – mondta Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.
A mérkőzés szombaton 15:00-kor kezdődik.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































