Új igazolásunkat aligha kell bemutatni szurkolóinknak, hiszen korábban már letette névjegyét Kecskeméten. A Ferencvárostól az idény végéig kölcsönbe érkező Katona Bálint az NB II-es és NB I-es ezüstérmes csapatnak is meghatározó tagja volt.
A 2002-es születésű játékos a Vasasban kezdett el futballozni, ahonnan 2018 nyarán igazolt át a zöld-fehérek utánpótlásába. A lépcsőfokokat végig járva az U19-es és az NB III-as együttesben kapott lehetőséget, majd a nagyok között a Magyar Kupában kétszer is pályára lépett, sőt, a debütálását góllal tette emlékezetessé.
Ezt követően, 18 esztendősen igazolt a KTE-hez 2021 nyarán kölcsönbe, az akkor NB II-be feljutó csapatba. Azonnal alapember lett fiatalként, és főleg a tavaszi szezonban futballozott rendkívül hasznosan, legemlékezetesebb mérkőzése a siófoki bajnoki volt, ahol a hosszabbításban lőtt góljaival fordítottunk 2-1-re, ezt követően pedig nem kaptunk már ki a feljutásig vezető úton. Az NB II-es idényt végül 33 mérkőzésen 5 góllal és 2 gólpasszal zárta le.
A feljutás után is kölcsönben maradhatott Kecskeméten, menet közben pedig az U21-es válogatottba is bekerült. Újoncként még rátett egy lapáttal az NB I-es debütálásra, 33 bajnokin nyolc góllal és egy gólpasszal zárt, ő lett ezzel az házi gólkirálya az NB I-ben ezüstérmes csapatnak. Eddigi utolsó mérkőzése is szépre sikerült, hiszen ő lőtte azt a gólt a Kisvárda elleni utolsó bajnokin, mellyel bebiztosítottuk történelmi ezüstérmünket. „Bálót” az idény végén az év fiataljának is megválasztotta a Hivatásos Labdarúgók Szervezete. Kecskeméten összesen 68 tétmeccsen kapott lehetőséget két év alatt, ezeken 13 gólja és 4 gólpassza volt.
Tavaly nyáron visszatért a Ferencvároshoz, ahol első nemzetközi csoportkörös kupameccsén gólpasszt adott az Európa-konferencialigában, a bajnokságban pedig az Újpest elleni derbin is kiosztott két asszisztot, az idényt végül 16 mérkőzésen 6 gólpasszal zárta. A 2024/2025-ös kiírásban egy alkalommal a BL-selejtezőben lépett pályára csereként mostani távozásáig.
A hamarosan 22. születésnapját ünneplő Katona Bálint, újra kölcsönben futballozhat Kecskeméten a klubok megállapodása szerint, amit már nagyon várt.
– Egy ideje téma volt, hogy újra visszatérek. Nagyon vártam a pillanatot, és nem is csalódtam. Rengeteg jó emlékem van a KTE-vel kapcsolatban, így boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen nap mint nap élveztem a munkát akkor is, amikor először voltam itt. Jelen pillanatban csak élvezni szeretném a játékot, és sikeres lenni a csapattal – mondta Katona Bálint visszatérő interjújában.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu