A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kedden ismét véradó napot tartanak, mi ott leszünk!

A Magyar Vöröskereszt és a Gong FM évek óta véradó napot tart az év végéhez közeledve, ami most sem marad el, ismét a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központba várják a lelkes önkénteseket.

Hagyomány a véradással kapcsolatosan, hogy Kecskemét sportolói is részvételükkel (és vérükkel) állnak a rendezvény mellé, ez a KTE futballistáinak esetében sincs másként. Ahogy a mögöttünk hagyott esztendőkben, úgy idén is ott leszünk, erre bíztatjuk szurkolóinkat is, hiszen pár csepp vér akár életeket is menthet.

A véradó napra november 27-én (kedden) kerül sor, a Hírös Agórában, ahol reggel 8:00-tól egészen 18:00-ig várják az önkénteseket, akiknek személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk mellett TAJ kártyájukat kell magukkal hozniuk.

A véradáson a férfiak számára lehetőség lesz ingyenes PSA-szűrésre is a Movember Magyarország Egyesület jóvoltából.

Találkozzunk kedden!

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók