A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Két játékosunk is debütált az NB I-ben

A MOL Fehérvár FC elleni mérkőzés három játékosunk számára is kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen ketten abszolút újoncként mutatkoztak be, míg Varga Ádám először kezdett.

Rjaskó Mihály kezdőként kapott helyet Székesfehérváron csapatunkban, miután visszatért kisebb sérülés után. Ukrán-magyar védőnk első alkalommal játszott az élvonalban, ahogy friss szerzeményünk, a saját nevelésű Gréczi Márton is, aki csereként állt be.

Varga Ádám néhány perc erejéig már belekóstolt korábban a Ferencváros színeiben az NB I-es légkörbe, de kezdőként először állhatott a kapuban, amit több nagy védéssel is meghálált.  

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók