A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Két mérkőzés vár ránk a héten

A KTE HUFBAU játékosai sűrű hét elé néznek, hiszen hétközi fordulót is rendeznek szerdán. Csapatunk a 29. fordulóban a ESMTK-t fogadja majd a Széktói Stadionban 18:00-kor, hogy aztán vasárnap 17:00-kor már Dabason folytassuk a bajnoki küzdelmeket.

Az ESMTK ellen ősszel 2-0-ra nyertünk idegenben, ellenfelünk akkor és most is egy jó erőkből álló, középmezőny elejéhez tartozó csapatnak számított, illetve számít is. A pesterzsébetiek legutóbb Szekszárdon játszottak 0-0-os döntetlent, mely után a 7. helyen állnak a tabellán. Egyelőre csak a szerdai mérkőzésre érdemes koncentrálni, ám a heti program a vasárnapi, dabasi mérkőzéssel lesz teljes. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók