A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kettővel is vezettünk, de fordulás után elfogyott az előnyünk

Az NB III. közép csoport 33. fordulójában a Körösladányi MSK volt a KTE HUFBAU ellenfele a Széktói Stadionban. Ellentétes félidők meccsén végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Jobban nem is kezdhettük volna a mérkőzést, ugyanis a 4. percben már megvolt a vezetés, egy szöglet variáció végén Szalai lőtte ki a kapu bal oldalát (1-0). A folytatásban is maradt a kecskeméti nyomás és a helyzetek, a 9. percben Puskás fejelt fölé, majd a 17. percben Vágó találta el a kapufát egy felívelés után. A 21. percben Puskás lépett ki, 16-ról kapura is lőtt, de hárított Ivicevic, majd a 29. percben majdnem a kapuba pattant Constantinescuról egy felszabadítás. Egy perccel később már betaláltunk, Grünvald lapos beadását Károly belsőzte a hálóba közelről (2-0). Szünetig újabb két sanszunk adódott, a 36. percben Puskás fejesét másodjára fogta meg a kapus, majd a 43. percben Károly indult el, lövése kevéssel ment a jobb alsó mellé. A második félidőt kissé álmosan kezdtük, amire rá is fizettünk, igaz, Koszó az 53. percben egy beadásból közel járt az újabb gólhoz. Az 55. percben egy szöglet után viszont elaludtunk, Pusztai révén szépített is a Körösladány, majd négy minutummal később egy kontra végén Burai maradt szemben a kapussal, ebből gólt is szerzett (2-2). A 61. percben egy emberként reklamáltunk büntetőt, amikor Puskást borította fel a védő a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. A folytatásban két veszélyes Károly szabadrúgást jegyezhettünk fel, de egyikből sem született gólt, majd a 85. percben Pantelisz buktatásáért hiába adott büntetőt a játékvezető, a partjelző ugyanis már beintette a lest. A végére már csak egy kiállítás maradt, a hosszabbításban Szabó és Asztalos akaszkodott össze, mindketten sárgát kaptak, de játékosunknak ez már a második volt a mérkőzésen.

KTE HUFBAU – Körösladányi MSK 2-2 (2-0)

Kecskemét, vezette: Mencsik László (Kurinka Béla, Hovanecz Máté László)

KTE: Mészáros - Grünvald, Károly, Nagy (Asztalos 62.), Puskás Z., Szalai, Koszó, Vágó, Ludasi, Puskás G., Constantinescu (Pantelisz 62.).

KSK: Ivicevic - Krajcsó, Ruzsa, Szabó V., Szabó Á., Kisari (Németh 62.), Zelenyánszki (Mácsai 46.), Czirok (Gyomai 93.), Szántó, Burai (Rádai 83.), Pusztai.

Gól: Szalai (4.), Károly (30.) ill. Pusztai (55.), Burai (59.)

Kiállítva: Asztalos (92.)

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): - Jól kezdtük a meccset, annak ellenére is, hogy voltak hibák. Látszódott, hogy kicsit enerváltabbak vagyunk. Megvolt viszont a mezőnyfölényünk, ami két gólt is hozott. Szünetben azt beszéltük meg, hogy folytatjuk ezt, de egyre kapkodóbbak lettünk. Kaptunk egy elkerülhető gólt egy pontrúgás után, majd nagyon gyorsan egy újabb védelmi hibából a másodikat. Ott lehetett érezni, hogy teljesen elvesztette a hitét a társaság, az ellenfél pedig vérszemet kapott. Több meccsünk is volt, amit a hajrában döntöttünk el, de most a kapuig se nagyon jutottunk el az utolsó tíz percben. Elnézést kell kérnem a szurkolóktól, nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani, de rettentően sajnálom, ami történt, hiszen mindenáron azt szeretnénk, hogy ez a Kecskemét feljusson az NBII-be.

Ekker Attila (Körösladányi MSK): - Nagyobb nyomás alá helyezett a Kecskemét még annál is minket, mint amit előzetesen vártam. Szünetben szerkezetet kellett váltanunk, mert széleken nagyon erős felfelé a Kecskemét, megleptek minket azzal is, hogy nem három védővel játszottak. Annyit mondtam a fiúknak, hogy gólt kell szereznünk, hogy lássuk az ellenfél reakcióját. Vissza tudtunk jönni, ez megtörte a lendületüket, bíztunk a kontráinkban és a gyors embereinkben, hogy a végjátékban ki tudtunk hozni legalább egy ikszet. Sok munkát tettek a meccsbe a fiúk, ezért legalább ennyi járt nekik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók