A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kevesebb hiba, sikeres párharcok: Turi Zsolt és Szabó Tibor várakozásai

Vasárnap a Szentlőrinc vendégeként folytatjuk a bajnoki küzdelmeket, a találkozó előtt Turi Zsoltot, a hazaiak mesterét, illetve Szabó Tibort is megszólítottuk szokás szerint. Turi elsősorban azt várja csapatától, hogy az első hazai meccsen kevesebb hibával futballozzanak, míg Szabó Tibor a párharcok fontosságára hívta fel a figyelmet.

Turi Zsolt (a Szentlőrinc vezetőedzője):

„Mindenképpen nehéz meccsre számítok. Nekünk jelen pillanatban senki ellen sem könnyű a dolgunk, hiszen vezetjük a tabellát, mindenki kettőzött erővel játszik ellenünk, illetve meg akarja mutatni, hogy mennyire jó csapat. A Kecskemét télen erősíteni tudott, ezt meg is mutatták Pakson, ahol nekünk csak döntetlent sikerült elérnünk. Bízom benne, hogy hazai környezetben végre megszerezzük első győzelmünket, de sok fog azon múlni, hogy ne kövessünk el olyan egyéni hibákat, amivel eddig megajándékoztuk ellenfeleinket. Emellett az is fontos lenne, hogy a helyzeteinket nagyobb százalékban értékesítsük.”

Szabó Tibor (a KTE vezetőedzője):

„Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, így természetesen ezt is. A bajnokság minden szempontból nagyon kiegyensúlyozott, így mi sem azt nézzük, hogy az utolsóhoz, vagy az éllovashoz látogatunk. Minden meccs nagyon nehéz, de bízom benne, hogy a párharcainkat ugyanolyan jó százalékban vívjuk meg győztesen, ahogy azt Pakson is tettük. Ebben az esetben Szentlőrincről is győztesként térhetünk haza. Náluk is volt egy kis játékosmozgás, főleg szerb vonalról érkeztek hozzájuk magyar kötődéssel rendelkező játékosok. Nagyon masszív csapat, fizikálisan erősek és magasak, emellett olyan játékosok alkotják a keretüket, akik rendkívül komplexek, bármilyen poszton bevethetőek.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók