A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kialakult az EKL-selejtezők mezőnye

Hétvégén az utolsó megmérettetések, rájátszások és kupadöntők is lezajlottak az európai ligákban, amik még befolyásoltak az Európa-konferencialiga selejtezők mezőnyét. Mostanra kialakult a lehetséges ellenfeleink mezőnye, s bizony akadnak igen nagy nevek is.

Az Európa-konferencialiga csoportkörébe négy selejtező körön keresztül lehet eljutnia annak, aki már az elején bekapcsolódik, ám a magyar klubok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy csak a 2. fordulóban kell pályára lépniük. Így a nyári pihenőre is több ideje maradt játékosainknak, ugyanis a hivatalos játéknapok július 27-re és augusztus 3-ra esnek ebben a körben. Nehezítő tényező, hogy hozzánk hasonlóan a ZTE és a DVSC sem számít kiemeltnek a UEFA erősorrendet meghatározó koefficiens pontjai alapján, így igazán erős ellenfelet is kaphatnak a magyar csapatok, akkor is, ha a topligás (angol, olasz, spanyol, német, francia) klubok csak a play-off körben kapcsolódnak be. A csoportkörig tehát a 2. és a 3. forduló után a play-offon keresztül vezetne az út.

A 2. körben kiemelt csapatokat kaphatunk tehát, illetve olyan első körből érkezőket, akik koefficiens pontjaik alapján első körös továbbjutás esetén is kiemeltek lehetnek. Amennyiben ilyen klubot ver ki egy alacsonyabban rangsorolt rivális, úgy a „védettséget” gyakorlatilag hozza is magával és kiemelt lesz szintén. Az UEFA gyakorlata szerint úgynevezett sorsolási kalapokat is létrehozott a múltban, ebbe öt-öt kiemelt és nem kiemelt klub került be, szűkítve ezzel a lehetséges ellenfelek listáját.

Jelen esetben csak a 2. forduló lehetséges ellenfeleit vesszük górcső alá, hiszen a későbbiekben érkezhetnek a Bajnokok Ligája, illetve az Európa Liga selejtező búcsúzói a mezőnyhöz, valamint további kiemelt klubok, így ennek kapcsán még több a kérdőjel.

Ami biztos, az első körből már olyan továbbjutók is lehetnek az ellenfeleink, mint a Maribor, a Dunaszerdahely, vagy éppen lett Riga és az ír Dundalk, persze nekik még sikerrel kell venniük egy akadályt, így csak feltételes módban érdemes beszélni róluk:

F91 (luxemburgi), Riga (lett), Maribor (szlovén), Shkendija (észak-macedón), Linfield (észak-ír), Vaduz (liechtensteini), DAC (szlovák), Dundalk (ír), Pyunik (örmény), Alashkert (örmény), Sutjeska (montenegrói), Shkupi (észak-macedón), FK Szarajevó (bosnyák), RFS (lett).

Alábbiakban viszont összeszedtük a második körben csatlakozó, kiemelt klubokat is:

Brugge (belga), Basel (svájci), Gent (belga), Fenerbahce (török), CFR Cluj (román), Midtylland (dán), PAOK (görög), Maccabi Tel Aviv (izraeli), Viktoria Plzen (cseh), Bodo/Glimt (norvég), Lech Poznan (lengyel), Hapoel Be’er Sheva (izraeli), Djurgardens IF (svéd), APOEL (ciprusi), Besiktas (török), CSZKA Szófia (bolgár), Twente (holland), Rijeka (horvát), Guimaraes (portugál), FCSB (román), Legia (lengyel), Rosenborg (norvég), Spartak Trnava (szlovák), AEK Larnaca (ciprusi), Omonia (ciprusi), KuPS (finn), Neftci (azeri), NS Osijek (horvát), Hibernian (skót), Aris (görög), Austria Wien (osztrák).

Ahogy azt a nevek is mutatják, számtalan olyan együttes is a lehetséges riválisaink közt szerepel már most, melyek komoly, akár nemzetközi csoportkörös múlttal és rutinnal is rendelkeznek. A Basel az EKL elődöntőjéig jutott idén, a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce szintén az egyenes kieséses szakaszban vérzett el az Európa Ligában, a belga Brugge ott volt a BL legjobb 16 csapata között.

A sorsolásra június 21-én kerül sor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók