A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a Vasas FC-t fogadta. A végig kiegyenlített, inkább küzdelmes találkozón a vendégek kihasználták az egyetlen kecskeméti védelmi megingást.
Láthatóan mindkét csapat alaposan felkészült a másikból, de a mérkőzés első húsz percében inkább a KTE bizonyult aktívabbnak. A 6. percben Lukács húzott befelé balról, lapos lövését azonban Jova másodjára megfogta. A 14. percben ismét a hazai gólvágó indult el egy kontrával saját térfeléről, de a tizenhatoshoz érve rosszul találta el, így alaposan mellé tekert. Bő félóra után megint kecskeméti lehetőségek adódtak, előbb Grünvald lecsúszó beadása csattant a lécen a 33. percben, majd két minutummal később Lukács jobbról belőtt labdájára érkezett, de némileg kisodródva nem tudta már eltalálni a kaput kapásból. A félidő vége előtt a Vasas is veszélyeztetett, Pekár jobbról érkező beadását Feczesin fejelte a jobb alsó mellé.
A második félidőt a vendégek kezdték koncentráltabban, nem sikerült a hazai védelemnek rendesen tisztázni, így Silye laposan lőhette középre a labdát balról, amit az ötösön érkező Hinora bepasszolt (0-1). A Vasas ezután visszább rendeződött, várva a megnyíló területekre. Az 59. percben Tóth fordult le két védővel a nyakán, de 14 méterről fölé bombázott. A 61. percben Pekár tüzelt ballal, de lövését simán fogta Varga, majd a 70. percben Szuhodovszki szögletét csúsztatta mellé Szalai. A hajrában a KTE nagy erőket mozgósított az időt már inkább ölő Vasas ellen, de nem sikerült egyenlíteni, így a vendégek elvitték a pontokat.
Kecskeméti TE HUFBAU–Vasas FC 0-1 (0-0)
Kecskemét, 700 néző. Vezette: Pillók Ádám (Buzás Balázs, Sinkovicz Dániel)
KTE: Varga B.– Buna (Katona B., 85.), Szabó A., Rjasko, Szalai G., Grünvald (Hadaró, 63.) – Nagy K., Vágó L., Szuhodovszki – Lukács D., Tóth B. (Paudits, 63.). Vezetőedző: Szabó István
Vasas: Jova – Szivacski, Litauszki, Iyinbor, Silye – Berecz, Pátkai – Pekár (Hidi, 85.), Hinora, Radó (Otigba, 91.) – Feczesin. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gól: Hinora (48.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu