A KTE HUFBAU vasárnap 17 órakor a BFC Siófok vendégeként folytatja szereplését a Merkantil Bank Ligában. A hazaiak kitűnő formában vannak, de ősszel sikerült már megszakítani egyszer veretlenségi sorozatukat.
A BFC Siófok a bajnokság egyik legkellemetlenebb ellenfele, hiszen Domján Attila csapata csupán ötször kapott ki, ami a második legkevesebbnek számít a mezőnyben. Különösen hazai pályán nagyon erős a BFC, hiszen a Balaton partján tavaly április óta nem talált legyőzőre az együttes, tehát ebben a bajnokságban még veretlenek otthon. Nagyon jól is kezdte a tavaszt a 6. helyen álló klub, hiszen három vereség mellett egy-egy döntetlent és vereség eddig a mérlegük.
Kecskeméti szempontból mindenképpen motivációt jelenthet a hazaiak jó sorozatának megszakítása. Ez tavaly már sikerült, akkor hat döntetlen után érkezett a Siófok a Széktói Stadionba, ahol 1-0-os KTE győzelem született, így elveszítették veretlenségüket ebben a kiírásban. Szabó István számára az is jó hír lehet, hogy Bartha László, Bodor Zoltán és Kis Balázs kivételével mindenki bevethető lesz.
Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Egy olyan ellenfélhez megyünk, mely az utóbbi időben jó formát mutat. A bajnokság elején is úgy gondoltam, hogy a Siófok egy nagyon jól szervezett csapat, Domján Attila barátom akárhol dolgozott, egy nagyon szervezett és nagyon tudatos futballal rukkolt elő. Ha ősszel nem csak döntetlenekkel kezdenek, akár az első ötben is lehetnének. Tiszteljük őket, minden csapatnak kemény ellenfél lehetnek. Az utóbbi időben eredményekben elmaradtunk attól, amit szerettünk volna, de a csapatom és a stáb is úgy gondolja, hogy pontokért mehetünk Siófokra, mert a játékunk és a hozzáállás is azt mutatja, hogy ez benne van a csapatban.
Domján Attila, a BFC Siófok vezetőedzője: – A Kecskemét eredményei nem úgy jönnek mostanság, ahogy talán ők szeretnék, de egy nagyon jó csapatról van szó, emellett a játékuk minőségével sincsen probléma. Valami miatt ez a szerencse faktor most átfordult, nem állt melléjük. Kemény mérkőzésre számítok, mert fizikálisan erős ellenfélről van szó, amit a pontrúgásoknál rendre ki is használnak, sok gólt szereznek oldalról belőtt labdákból. Elemeztük őket, fel is készültünk belőlük. Úgy várhatjuk ezt a mérkőzést, hogy nyugodtan futballozhatunk, semmilyen teher nincs rajtunk, a célkitűzésünkben bőven benne vagyunk, ahogy a Kecskemét is. Élvezetes meccsre számítok.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu