A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kiélezett visszavágó jön Rigában

Csapatunk magyar idő szerint csütörtök este 19:00-kor vívja a visszavágót az Európa-konferencialiga selejtező 2. körében, ellenfelünk a lett Riga FC lesz. Az első meccsen 2-1-es előnyt szereztünk, de pokoli hangulat és nehéz találkozó áll előttünk.

Az első mérkőzésen a papírforma ellenére le tudta győzni Szuhodovszki Soma és Pálinkás Gergő találataival csapatunk a letteket, örömünket csak a hajrában, közvetlenül a második gól után érkező szépítés árnyékolhatta be némileg. A 2-1-es siker ezzel együtt azt jelenti, előnnyel utazhatunk a visszavágóra, amit természetesen szeretnénk megtartani. Ahogy az első meccsen, úgy a hosszú időre kieső Nikitscher Tamás most sem játszhat, Szabó Alex viszont újra bevethető. Banó-Szabó Bencét az odavágón le kellett cserélni, játékosunk a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, csak a mérkőzés napján születik döntés arról, hogy pályára léphet-e.

A Riga ahogy legutóbb, úgy most is győzelemmel hangolt a bajnokságban az EKL-selejtezőre, hétvégén a Daugavpils ellen nyertek a Skonto Stadionban 3-0-ra, de a helyzetek alapján ez a különbség akár nagyobb is lehetett volna. A merítési lehetősége gyakorlatilag korlátlan Tomislav Stipic vezetőedzőnek, főleg a támadóharmadban, elég csak arra gondolni, a Costa Rica-i válogatott Contreras, vagy éppen a spanyol Pena milyen lendületet adott a padról beállva is Kecskeméten.

Lóczi István a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón így nyilatkozott:

– Gyorsan megindult az odavágó után a felkészülés a visszavágóra, a játékosok egyetlen nap pihenőt kaptak, hogy fejben és fizikálisan is regenerálódjanak. Szombattól már gőzerővel készülünk, komolyan vesszük a visszavágót, szeretnénk ezt a történelmi sikert tovább írni. Két nappal korábban jöttünk, sajnos önhibánkon kívül becsúszott egy nem várt probléma. Kértünk egy edzőpályát kedd délutánra is, hogy kint tudjunk dolgozni, de végül hétfőn kiderült, hogy nem lesz. Furcsa, hogy egy 700 ezres városban nem akad egy szabad pálya… Így korábban, reggel edzettünk otthon, majd zökkenőmentesen kijutottunk. Tulajdonos úr és a klubvezetés tényleg mindent biztosított ahhoz, hogy megfelelően fel tudjunk készülni. Említettem korábban, hogy a Riga a párharc esélyese, most azt mondom, hogy az előny birtokában talán egy 60-40 százalékra módosult ez a javunkra. Reméljük, hogy ez be is igazolódik. Kis meglepetésre is készülünk, de az összeállításba természetesen nem mennék bele. Személy szerint úgy éreztem, ellenfelünk lebecsült minket legutóbb, de 2-0 után megmutatták az igazi arcukat, nagyon jó csapatról van szó. Várhatóan nagyon sok néző lesz a stadionban, így biztosan nagy nyomás alatt leszünk, erre lélekben is fel kell készülnünk – mondta Lóczi István.

Szurkolói információk

A rigai mérkőzést a Skonto Stadionban rendezik meg, ahol a nemzeti válogatott is vívja mérkőzéseit. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a vendég drukkerek csak elővételben és csak online vehetik meg jegyeiket a találkozóra a T, U, V jelölésű szektorokba. A belépők egységesen 15 euróba kerülnek. A vendégszektor a Hanzas utcán haladva közelíthető meg, segítség az alább csatolt térképen látható a megközelítéshez.

A stadionban készpénzes és kártyás fizetési lehetőség is rendelkezésre áll majd. A belépőket kinyomtatva és telefonon keresztül is be lehet mutatni. Fontos még, hogy nagy méretű táskákat nem enged be a biztonsági szolgálat, illetve esernyő helyett lehetőség szerint esőkabáttal induljanak el a stadion felé drukkereink. 

A jegyvásárlási felület ITT elérhető, angol nyelv is kiválasztható hozzá. 

A Skonto Stadion pontos címe: Emila Meilngala 1.

A mérkőzést a Duna World és az m4sport.hu élőben közvetíti, szöveges eseménykövetés Twitter oldalunkon lesz. A mérkőzés magyar idő szerint 19:00-kor, rigai idő szerint 20:00-kor startol el. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók