A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kiestünk a Magyar Kupából

Szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei élvonal listavezetőjéhez, a bajnokságot hibátlanul vezető Lipót Pékség SE-hez látogattunk a Magyar Kupában. Szabó Tibor több olyan játékosnak is lehetőséget adott, akik eddig kevesebb percet kaptak a bajnokságban, s bár kétszer is vezettünk, a hajrában mégis a hazaiak szerezték meg a győztes gólt.

Az már az első percekben látható volt, hogy a hazaiak bátran léptek pályára, szerettek volna saját pályájukon meglepetést okozni. Az első védést Ladányinak kellett bemutatnia, aki egy kontra végén hárított egy hazai lövést. Negyedóra elteltével labdát szereztünk az ellenfél térfelén, majd Selyem tört be a tizenhatoson belülre, ahol buktatták. Markó állt a labda mögé, aki nem is hibázott (0-1). Nem sokáig örülhettünk, alig négy perc elteltével egy felívelést követően fejperbájt nyertek a hazaiak, a baloldali beadásra aztán Vörös robbant be (1-1). Ezt követően ismét nekünk akadtak helyzeteink, Nádudvari éles szögből leadott löketét, illetve Zámbori 16 méteres próbálkozását is kitolta Takács, majd Markó ziccerét is hárította. Az utolsó percekben a hazaiak is próbálkoztak, de kaput nem találtak egyik alkalommal sem.

Jól kezdtünk fordulás után, Vladul került ki a baloldalra, beadása ugyan Selyem előtt még elpattant, de a hosszún egyedül érkezett Tóth, aki újra előnyhöz jutatott minket az 51. percben (1-2). Eleinte mezőnyben zajlott ezután a játék, de Ladányinak húsz perc alatt két komoly védést is be kellett mutatnia, a 73. percben azonban már ő sem tudott hárítani, ami a Lipót szép játékkal bontotta meg a védelmünket (2-2). Bár a hazaiak tovább próbáltak támadni, a 80. percben újra vezethettünk volna, de Vladul fejese elpattogott a hosszú alsó mellett. Nem sokkal ezután elaludtunk egy hosszan előrevágott labdánál, amiből Zimonyi tudott kapura törni, ziccerét be is lőtte a jobb alsóba (3-2). A hajrában Takács tesztelte Takácsot még, de egyenlíteni már nem tudtunk, így kiestünk a Magyar Kupából.

Lipót Pékség SE – Kecskeméti TE 3-2 (1-1)

Magyar Kupa, 6. forduló

Lipót: Takács N. – Csete (Schillinger R. 56.), Rigó (Nyári 85.), Bella, Zimonyi (Molnár 93.), Varga, Bieder, Vörös, Tóth L., Kapa Márkó, Kapa Martin.

KTE: Ladányi – Rozsi, Zámbó, Farkas – Tóth R., Szabó D. (Takács K. 74.), Markó, Nádudvari, Zámbori – Selyem, Vladul (Nemesvári 84.).

Gól: Vörös (19.), Kapa Márkó (73.), Zimonyi (83.) ill. Markó (16. – büntető), Tóth R. (51.)

Szabó Tibor: Gratulálunk a Lipótnak! A mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikor eldönthettük volna a továbbjutást, illetve 2-1 után meg kellett volna tartanunk az előnyt, de átmentünk egy csapkodó játékba, amiből nem jöttünk ki jól. Az összképet tekintve a Lipót továbbjutása így megérdemelt.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók