A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kimaradtak a helyzetek, döntetlennel zártuk az évet

A KTE HUFBAU a Rákosmente KSK ellen zárta az NBIII. őszi szezonját a Széktói Stadionban. Csapatunk rengeteg lehetőséget és helyzetet dolgozott ki a mérkőzésen, de ezeket nem sikerült gólra váltani, így a hajrában még a döntetlenért is meg kellett izzadni.

A mérkőzés egy köszöntéssel indult, a kecskeméti labdarúgást immáron 40 éve szolgáló Erdei Sándor kapusedzőt köszöntöttük családjával. Erdei Sándor 12 éves pályafutása alatt közel 400 meccsen védte a KSC kapuját, 1992 óta kapusedzőként dolgozik a város labdarúgásában. Szinte napra pontosan 40 éve, 1979. november 29-én jött Kecskemétre Hajdúhadházáról.

A mérkőzés jól indult számunkra, gyorsan fölényt harcoltunk ki, az RKSK csak a védekezésre tudott koncentrálni. Jó tíz perc elteltével egy kontrából Lucz előtt is adódott sansz, de utána Babolek lövését kellett védenie Ordasinak, majd Erdei tekert fölé 16 méterről. A 16. percben Grünvald közeli lövését blokkolták, majd a szöglet után Vágó fejelt fölé nem sokkal. A 21. percben a kapu torkából sem tudtunk betalálni, Babolek lapos passza elment Hegedűs lába előtt. A 27. percben egy vendég kontra végén Kiss lövése pattant szögletre, utána azonban Vágó tesztelte a kapust, majd a 38. percben Babolek vágott fölé egy lecsorgó labdát ballal. A félidő végén szerencsénk is volt, egy hosszúra átívelt labdát Kiss lőtt mellé bevetődve.

Fordulás után is Kiss vezette fel az eseményeket, egy kontra végén kevéssel lőtt a jobb alsó mellé a 48. percben. Meddő fölényünk továbbra is megvolt, de Hegedűs lövésébe is beleléptek, majd az 59. percben Erdei próbálkozott kapásból, de Ordasi ezt kipiszkálta a pipából. A hajrát Vágó átlövése vezette fel, de 16-ról nem találta el a kaput ballal. A 87. percben kihasználta nagy hibánkat az RKSK, saját térfelünkön adtuk el a labdát, majd az akció végén Lutz talált be (0-1). Nem adtuk fel, ennek legalább egy pont lett az eredménye, a 90. percben Vágó szabadrúgása után Urbán bólintotta át a hosszúra a labdát, amire Kéri robbant be a hosszún, majd a léc alá lőtt (1-1).

Döntetlenünkkel a 11. helyen telelünk 19 ponttal.

KTE HUFBAU – Rákosmente KSK 1-1 (0-0)

NBIII. 17. forduló

KTE: Mészáros – Tamaskó, Nánási, Urbán, Grünvald – Hirman, Vágó – Kéri, Hegedűs, Erdei – Babolek.

RKSK: Ordasi – Horváth B., Nagy, Horváth G., Aranyos – Kiss, Balaskó, Vattai, Horváth P. – Lucz, Kokenszky.

Sárga lap: Hirman, Kéri ill. Nagy, Horváth, Aranyos, Vattai

Gól: Kéri (89.) ill. Lucz (86.)

Edzői értékelések hamarosan.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók