A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kiszámíthatatlan Győr lesz az ellenfél

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában az ETO FC Győrt fogadva vasárnap 16:00-kor a Széktói Stadionban. A jó erőkből álló Győr meglehetősen kiszámíthatatlanul szerepel tavasszal a bajnokságban, de tiszteletet parancsoló menetelésük a kupában.

Az ETO kerete tele van NBI-es múlttal rendelkező játékosokkal, azonban eredményeik egyelőre igen felemásan alakulnak tavasszal. A Győr kiverte a kupában a nagy rivális MOL Fehérvár FC-t, mely után ott van a négy között, azonban a bajnokságban kevésbé megy tavasszal, hiszen utóbbi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg Klausz László együttese.

Ősszel kecskeméti siker született az ETO Parkban, egy hosszabbításban szerzett Tóth Barna góllal elhozta a pontokat a KTE. Az 1-0-os lila-fehér siker után a két klub örökmérlege teljesen azonos, hat-hat kecskeméti és győri sikerre három döntetlen jutott. Mindkét együttes gól nélküli döntetlennel hangolt a találkozóra a válogatott szünet előtt, a KTE Pécsen, míg az ETO otthon a Siófok ellen.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Jelenlegi formája alapján kiszámíthatatlan csapat a Győr. A Magyar Kupában bejutott az elődöntőbe, ami megsüvegelendő, egyben nem is véletlen. Egy Fehérvárt is kiejteni önmagáért beszél. Másrészről viszont a tavaszi bajnoki formájuk elmarad attól, amire a játékoskeret alapján képesek lehetnének. Én mindenképpen egy nehéz meccsre számítok, ismerve Klausz László filozófiáját is. Mindig egy stabil csapatra törekszik, amihez adottak a játékosok is, elég csak olyan neveket említeni, mint Priskin, Bacsa vagy Lipták a teljesség igénye nélkül, akiknek komoly múltja is van. Jól jött a válogatott szünet ilyen szempontból, de ahogy mi, úgy ők is fel tudtak minket jobban térképezni. Bízom benne, hogy eredményesek leszünk, mert szeretnénk az előttünk álló hetet szépen zárni.

Klausz László, az ETO FC Győr vezetőedzője: – Egy nagyon kemény csapattal találkozunk vasárnap, amely fizikálisan is erős. Nem szeretnénk abba a hibába esni, mint a hazai meccsünkön, ahol véleményem szerint uraltuk a játékot, beszorítottuk az ellenfelet, és mégis a legvégén egy kontratámadásból gólt kaptunk. Ez alkalommal szeretnénk nekik meglepetést okozni, abban az értelemben, hogy ne tudják azt a játékot játszani, amit ők tudnak.

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkereknek

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók