A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kiszámíthatatlan MTK-hoz látogatunk

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában az MTK vendége lesz csapatunk szombaton 17 órás kezdéssel. A kék-fehérek eddig vagy nyertek, vagy veszítettek, ugyanakkor azt is megmutatták, hogy bárkit képesek legyőzni.

Az MTK jól kezdte a bajnokságot, hiszen sorrendben a ZTE, a Nyíregyháza és az ETO ellen is nyerte. Ezt követően erősebb ellenfelekkel szemben került hullámvölgybe, a Puskás Akadémia és a Fehérvár 1-0-ra győzte le, míg a Ferencvárostól 3-1-re kapott ki hazai pályán. A rossz szériát megtörték az előző körben, amikor fordulatos meccset nyertek meg 3-2-re Debrecenben. A kék-fehérek 12 pontjukkal így a 4. helyen állnak a forduló előtt.

Szabó István és csapata is szeretne kilábalni a gyengébb periódusból, hiszen az utolsó négy bajnoki nem sikerült pontot szerezni. Az MTK ellen sem lesz ez könnyű a válogatott szünet előtt, hiszen az előző idényben a kék-fehérek jöttek ki jobban az egymás elleni szoros csatákból, ugyanakkor tavasszal a hajrában pontot tudtunk szerezni idegenben, amikor 2-2 lett a végeredmény. Vezetőedzőnk szerint több koncentrációval érhetik el azt, hogy újra jöjjenek a pontok.

– A feljutás óta látható az MTK folyamatos fejlődése, Horváth Dávid munkája egyértelműen érezhető a csapaton, akit egy higgadt és felkészült szakembernek tartok. Érdekes a szereplésük, hiszen vagy nyernek, vagy kikapnak eddig, a debreceni sikerrel most ők is egy kisebb hullámvölgyből jöttek ki. Debrecenben viszont nagy fegyvertény nyerni, így nehéz mérkőzésre számíthatunk mi is. Mindig egy jó meccsre van kilátás ellenük, mely előtt nagyon bízom a csapatomban. Lehet látni, hogy nagyon sokat fut, dolgozik és hajt a csapat, viszont a koncentráció terén javulnunk kell. Amennyiben ez megtörténik, akkor ponttal, pontokkal térhetünk haza az MTK-tól – mondta a meccs előtt Szabó István.

Szurkolói információk

Klubkártyára és adatok megadása nem szükséges a találkozóra, elővételben már online zajlik is a jegyértékesítés. Az MTK saját jegyvásárlási felülettel rendelkezik, az mtkbudapest.jegy.hu oldalon lehet elővételben megvásárolni a belépőket. Ebben a formában 10 százalék kedvezményre is jogosultak a jegyvásárlók.

A vendég drukkerek a V1, V2, V3, V4 szektorokba vehetnek belépőt, a belépési pont a 3-as kapun (Sport utca- Százados utca sarka) keresztül fog történni az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. Amennyiben a vendégszektoros jegyek elővételben elfogynak, további vendégjegyek értékesítésére nincs lehetőség, ez esetben a hazai klub nem nyit vendégpénztárt a mérkőzés napján és nem is tud beengedni több vendégszurkolót a stadionba, más szektorba szóló, érvényes belépőjegy birtokában sem.

Amennyiben nem kerül értékesítésre minden vendégszektorba szóló jegy, a mérkőzés napján a pénztár 14:00-kor nyit. Készpénzes és bankkártyás fizetési lehetőség közül is tudnak választani a szurkolók. Kapunyitás 15:00-kor lesz.

Az MTK több kedvezményes jegykategóriát is biztosít. Díjmentes jegyek esetén regisztrációs jegyet kell váltani, míg a kedvezményes belépőkhöz feltétlen legyen drukkereinknél valamilyen igazoláshoz megfelelő, fényképes igazolvány is.

Parkolni a környező utcákban, a KRESZ szabályainak megfelelően lehet, hétvégén díjmentesen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt javasolják, hogy a vendégszurkolók tömegközlekedési eszközök igénybevételével érkezzenek a stadionhoz.

A büfében bankkártyával és készpénzzel is lehet fizetni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók