A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Körkép: Szinte minden csapatnál volt mozgás télen

A téli átigazolási időszak a harmadosztályban is pörgött, minden együttes igyekezett céljainak megfelelően erősíteni a keretén. Az nb3foci.hu gyűjtését is segítségül hívva összegeztük azt, hogy a közép csoportban milyen mozgások történtek.

Nánási Balázs Ceglédről érkezett a KTE-hez

A tabellára tekintve 3 klubnak van reális esélye a feljutásra, féltávnál (+1 meccs) azonban az a Szentlőrinc vezeti a közép csoportot, melyre előzetesen kevesen fogadtak volna. A legnagyobb esélyes továbbra is a Szeged-Grosics, mely ennek megfelelően is erősített, elhozták Szentlőrincről Bata Kristófot, illetve az NBII-ből igazoltak rutinos játékosokat, többek közt Andorka Pétert és Sasa Popint, akik a támadószekciót erősítik tovább.

A Szentlőrinc kerete számszerűen nem változott, 4-4 érkező és távozó a téli mérleg, három magyar felmenővel rendelkező játékost (Vojnics, Nikics, Milikics) is Szerbiából szerződtettek télen. A SZSE célja továbbra is kimondottan a bajnoki cím, tavasszal azonban már biztosan sokkal nehezebb dolguk lesz, hiszen mindenki őket szeretné megverni. A SZEOL-nál inkább az állandóságban hisznek, Gajda Márkó és Maksimovic Nikola személyében két érkezőjük volt télen, utóbbi az NBII-ből tért vissza egy féléves kitérő után, szintén a feljutás céljával.

A tágan vett középmezőnyben is próbálkoztak a csapatok, egyesek jobban, mások kevésbé. Érthető módon az NBI-es tartalékok (Honvéd, Paks) önmagukban nem igazoltak, az ő szereplésük továbbra is erősen azon múlhat, hogy milyen játékosokat kapnak vissza. Nem volt nagy mozgás Dunaújvárosban és Dabason sem, első ellenfelünk 2-2 érkezővel és távozóval zárta a telet, de a Szekszárd kapcsán például egyetlen nevet sem találni. Annál inkább belelendült a Pécs és az RKSK, előbbi 6 távozót és 7 érkezőt számol, míg a pestiek inkább szűkítették a játékosállományt. Az alsóházban a Makó és a Hódmezővásárhely sem volt túl aktív a piacon, előbbi 3 játékost elengedett, helyükre 1 igazolás érkezett, utóbbinál az érkezők oldalán szerepel egyel több játékos.

A Kecskeméti TE a téli időszakban 4 futballistától köszönt el (Nemesvári Dániel, Ladányi Patrik, Maczelka Gábor, Rozsi Dominik), helyükre egyaránt NBI-es és NBII tapasztalattal rendelkező játékosok érkeztek, Kunsági Roland (III. Kerület) kapus, Nánási Balázs (Cegléd) középhátvéd, Peres Csaba (Balmazújváros) szélső.

Az nb3foci.hu gyűjtése ITT érhető el!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók