A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kotula Máté: Sokat dolgoztam ezért

A ZTE elleni mérkőzés ugyan vereséggel zárult csapatunk számára, de Kotula Máté számára mégis örökké emlékezetes marad, hiszen Zalaegerszegen léphetett pályára először az NB I-ben.

Kotula Máté nyáron érkezett Kazincbarcikáról, de a válogatott szünetig nem kapott még lehetőséget Szabó Istvántól. Akkor viszont kezdőként játszhatott a Magyar Kupában, amit egy gólpasszal hálált meg Kozármislenyben, a ZTE ellen pedig a hajrában csereként állt be.

– Az eredmény sajnos nem alakult jól számunkra, ezt sajnáltam, ugyanakkor annak nagyon örültem, hogy bemutatkozhattam az NB I-ben. Nem vagyok érzelgős típus, de az a pillanat tényleg sokat jelentett számomra, amikor becserélt Szabó István. Igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, próbáltam élni a bizalommal, amiért természetesen a továbbiakban is keményen fogok dolgozni – mondta Kotula Máté.  

Balhátvédünk elmondta, nem tudta előre, hogy lehetőséget kap majd a mérkőzésen, ez menet közben alakult így. Igyekezett már a kupameccsen, illetve az edzéseken is úgy teljesíteni és dolgozni, hogy készen álljon a bemutatkozásra.

– Nem tudtam előre, hogy lehetőséget kapok-e, ugyanúgy tettem a dolgomat, mint minden meccs előtt. Szabó Istvánnal többször is beszélgettünk, folyamatosan éreztette velem, hogy számít rám és álljak készen a lehetőségre. Ennek szellemében is tettem a dolgomat, akár az edzéseken, akár edzőmeccsen vagy kupameccsen kaptam lehetőséget. Örülök, hogy most már a bajnokságban is átestem a bemutatkozáson. Várom a folytatást is, mindent meg fogok tenni azért, hogy bizalmat kapjak – tette hozzá Kotula.

Kotula Máté nehéz meccsre számít hétvégén a Nyíregyháza ellen, de bízik benne, hogy hazai közönség előtt eredményesek lesznek majd.

– Egy erős csapattal találkozunk, tavaly én kétszer is pályára léptem ellenük. Agresszív, jó ellenfélről van szó, remek formában is vannak. Biztosan nagyon nehéz 90 perc vár ránk, de hazai pályán mindent meg fogunk tenni azért, hogy eredményesek legyünk – mondta Kotula Máté.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók