A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Közel jártunk a győzelemhez Felcsúton

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Puskás Akadémia vendége volt a Kecskeméti TE. A rendhagyó eseményekkel induló meccsen a sikerhez is nagyon közel járt a KTE, mely így is értékes pontot szerzett, és továbbra is veretlen újoncként.

A mérkőzés közel 50 perc csúszással indult, ugyanis hatalmas eső, illetve villámokkal tarkított vihar vette kezdetét pont a tervezett kezdőrúgás előtt. Andó-Szabó Sándor fél órát várt, majd rövid bemelegítés után engedélyezte a kezdést, így útjára indulhatott a labda.

Nagyon jól is indult el a találkozó kecskeméti szempontból, hiszen a 4. percben Banó-Szabó robogott el a bal oldalon, majd visszapasszolta a labdát a tizenhatosnál érkező Szuhodovszkihoz, aki ballal a jobb felsőbe bombázott egy átvétel után (0-1). A 10. percben fordított szereposztás mellett alakult ki egy helyzet, Szuhodovszki löbbölte be a védők mögé a labdát, Banó-Szabó ballal lőtt, de Tóth hatalmasat védett. A felcsúti Pancho Arénában végig zúgott a népes kecskeméti publikum hangja, és a 21. percben már azt láthatták, hogy Nagy lő fölé távolról. A félidő közepét megnyomta a Puskás, előbb Katona mentett ziccerben, majd Baluta lőtt 16 méterről fordulásból, de Varga fogta ezt. Egy perccel később Kiss éles szögből lőtte rá a játékszert jobbról, de Vargáról ez is kijött. A félidő hajrájában mindkét oldalon volt egy-egy ígéretes szabadrúgás, előbb Urblík tekert a bal felső mellé, majd Banó-Szabó jó 25 méterről a bal alsó mellé bombázott, lezárva ezzel érdemben az első játékrészt.

A második félidőre szerkezetet váltott a Puskás Akadémia, igyekezett a hazai csapat nyomást gyakorolni, amit viszont formás kontrákkal tudtak a lila-fehér játékosok eleinte megbontani. Előbb Tóth, majd Szuhodovszki zárt le lövéssel egy-egy akciót, de kaput nem találtak. A Puskás Akadémia átlövésekkel próbálkozott leginkább, de ezek komoly veszélyt nem nagyon hordoztak magukban. Az utolsó negyedórára megélénkült a játék, az első fordulatot Zeke Márió kiállítása jelentette, aki a 79. percben megkapta második sárga lapját. A 81. percben Tóth öklözött bele egy beadásba, a lecsorgót Vágó lőtte rá, de levágódott. A Puskás nyomott emberelőnyben, és szerencséjük is volt, a 86. percben egy jobbról belőtt labda Szabó Alexről a kapunkba pattant (1-1). Az utolsó percekben mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót, előbb Stronati lövését tolta ki Varga, majd a másik oldalon Katona Bálint bolondította meg a védőket, lövését azonban Tóth hárította. A 94. percben Skribek előtt adódott az utolsó ziccer, de Varga ismét hatalmas bravúrt mutatott be, így maradt az 1-1.

Puskás Akadémia – Kecskeméti TE 1-1 (0-1)

Felcsút, 980 néző

PAFC: Tóth B. - Mezghrani, Favorov (Puljic 84.), Batik, Stronati, Komáromi – Urblík (Colley 63.), Baluta (Skribek 84.), Van Nieff (Zahedi 46.) - Corbu, Kiss T. (Bakti 84.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Katona M., Nagy K. (Pejovics 92.), Vágó, Zeke – Szuhodovszki (Meszhi 84.), Banó-Szabó (Katona B. 57.) – Tóth B. (Szabó L. 84.) Vezetőedző: Szabó István

Gól: Szabó A. (86. – öngól) ill. Szuhodovszki (4.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók