A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Középpályást igazoltunk Nagy Krisztián személyében

A DEAC-tól érkezik klubunk újabb igazolása, Nagy Krisztián a középpályán bevethető, korábban az NBI-ben is megmutathatta magát már.

A 25 esztendős játékos egy kisebb megszakítással Kaposváron járta végig az utánpótlást. Az U19-es bajnokságból kilépve egy évet Nagyatádon töltött rögtön az NBIII-ban, ahol 13-szor lépett pályára. A 2014/2015-ös esztendőt már a Rákóczi NBII-es együttesében játszotta végig, 29 meccsen 3-szor talált be, majd a kizárás után 31 meccsen 29 gólt lőtt a megye I-ben bajnok együttes színeiben. Végig tagja volt a Rákóczi szenzációs menetelésének, az NBIII-ban két szezon alatt 55 meccsen 11-szer talált be, majd az NBII-ben 28 mérkőzésen 5-ször volt eredményes. Tagja volt az NBI-es csapatnak is, 17 találkozón 1 gólt lőtt, majd a kiesés után a DEAC csábította el. Debrecenben 32 mérkőzésen 6-szor volt eredményes, emellett 2 gólpasszt is kiosztott az NBII-ben.

-Való igaz, pályafutásom során eddig sosem unatkoztam, minden évben a feljutásért, vagy a bennmaradásért kellett küzdenem aktuális csapatommal. Bízom benne, hogy Kecskeméten a pozitívumok fognak dominálni. A KTE egy nagy múltú klub, ennek megfelelően a klubvezetés felvázolta nekem is a hosszútávú terveit, amik igen komolyak, így örömmel igazoltam ide. Az NBII. mindig egy küzdős bajnokság, a legfontosabbnak azt tartom, hogy legyen egy kitűnő csapategység az öltözőben és azon kívül is. Én azt gondolom, hogy az újoncok is megmutatták az utóbbi években, hogy képesek lehetnek meglepetésekre, elég csak saját példámat felhozni a Kaposvárral, amikor feljutottunk, vagy idén a PMFC-t, mely végig nagyon stabilan tartotta helyét az élmezőnyben. Reményeim szerint mi is képesek lehetünk felvenni egy jó lendületet -mondta Nagy Krisztián. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók