A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Közös az öröm és közös a bánat is

Csapatunk 1-0-os vereséget szenvedett Tiszakécskén a bajnokság 17. fordulójában. A mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a látottakat.

Visinka Ede, a Tiszakécske vezetőedzője: – Szerettünk volna nyerni és meglepni a Kecskemétet. Az az igazság, hogy a két csapat nem sok meglepetést tud egymásnak okozni, nagyon jól ismerjük egymást a Szabó Istvánnal. Úgy gondolom, hogy volt szerencsénk is, amiért maximálisan megdolgoztunk, míg Holczer Ádám véleményem szerint 10-es osztályzatra védett. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert kettős emberhátrányban is hősiesen védekeztek. Le a kalappal mindenki előtt.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Ahogy beleálltunk a meccsbe, az nagyon tetszett. Felépített játékunk volt, sajnos a szélről nem megfelelően jöttek be a labdák, de a játék rendben volt. A támadójátékunk azért akadozott, majd a félidő végén kapott egy büntetőt a hazai csapat. Szünetben megbeszéltük, hogyan tudjuk megbontani a kécskei védekezést, ez nagyobb részben sikerült is, hiszen a két büntető mellett számtalan helyzetet kidolgoztunk. Edzői pályafutásom során ilyen még nem fordult elő, hogy egy meccsen kettő büntetőt is kihagyjunk, ráadásul ez már a harmadik elhibázott tizenegyesünk ebben a szezonban… Nagyon fáj a dolog, hiszen ez három pontunkba került. Ezt a mérkőzést jobb koncentrációval meg kellett volna nyernünk magunk, a közönségünk és a pozíciónk miatt is. Szeretném ugyanakkor nagyon kihangsúlyozni, hogy együtt nevetünk és együtt is sírunk. Ez a vereség mindenkinek fáj, de szeretnénk a Haladás elleni utolsó hazai meccsen bizonyítani, hogy ennél jóval több van bennünk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók