A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kupagyőzelemmel kezdték az évet az öregfiúk

A KTE öregfiúk ezúttal Kiskunfélegyházán, a Bagdi István és Csincsák Zoltán emlékének tiszteletére rendezett tornán vettek részt. Az évkezdés kitűnően sikerült, magabiztos játékkal zártak az első helyen.

A KTE a csoportkörben először a Maxx Autóval játszott gólnélküli döntetlent, majd a Kiskunhalast sikerült 7-0-ra verniük. Az első hely kevésen múlott, hiszen a Maxx 8-2-re verte a halasiakat, így jobb gólkülönbséggel végeztek az élen a mieink. A döntőben a KHTK volt az ellenfél, gól ezen a meccsen sem született, a büntetőknél azonban korábbi kedvenceink bizonyultak higgadtabbnak.

A KTE ezzel először nyerte meg a félegyházi emléktornát, korábban rendre a harmadik helyet sikerült elérni. Kovrig Ákos értelemszerűen elégedett volt a csapattal, és már a folytatást is érintette:

„Méltóképpen szerepelt a csapat ezen az emléktornán, melyet magabiztos játékkal tudtunk megnyerni, gólt sem kaptunk. Erős névsor állt össze szerencsére megint, igazán jó csapattal képviseltük a KTE-t. Köszönet a résztvevő játékosoknak, akik mindent beleadtak, illetve köszönet Fütyű Illésnek is, aki meghívott minket a rendezvényre! Örömteli, hogy rögtön sikerrel kezdtük az évet, haladunk tovább! Márciusra már meghívást kaptunk egy nagypályás edzőmeccsre is, úgyhogy már ilyen formában is láthatják majd az érdeklődők a csapatunkat. Nagyon jó volt most is a hangulat, rengeteget nevettünk. Nagyjából 20 fős keretünk van, már beszélgettünk arról, hogy esetleg az NBII-es öregfiúk bajnokságra is neveznénk nyáron, úgyhogy ennek a lehetőségeit szeretnénk majd megteremteni következő lépésben.”

A tornáról további részletek ITT olvashatóak!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók