Az OTP Bank Liga 9. fordulójában csapatunk a Paksi FC-t fogadta a Széktói Stadionban. Rendkívül küzdelmes, párharcokkal teli csatát vívtak a felek, melynek végén megosztoztak a pontokon.
Az első lehetőségre nem kellett sokat várni, a 3. percben Szuhodovszki tette jobbról Horváth elé a labdát, aki egy átvétel után éles szögből a rövid mellé lőtt. A folytatásban inkább a küzdelem dominált, a Paks gyors hosszú indításokkal próbálta az üres területeken megjátszani Könyvest, míg a kecskeméti támadásokat jól szűrte meg a vendég védelem. A 24. percben Májer beadása után Szappanos majdnem a saját kapujába esett a labdával, Tóth meg is próbált erre rásegíteni, de az esetnek végül egy-egy sárga lap lett az eredménye, gól nem. A 28. percben Silye kényszerű okokból hordágyon hagyta el a pályát, helyére Osváth érkezett. A 34. percben már nagy lehetőség adódott előttünk, jól bontottuk meg a jobb oldalt, Májer beadását aztán Tóth csúsztatta kapura, de Szappanos védett. A 37. percben Könyves ugyan betalált, de les miatt ezt nem adták meg, majd két perccel később Horváth beadását húzta kapura valahogy Tóth a védő szorításából, de nem talált kaput. A szöglet után megint a jobb oldalra került a labda, Horváth megint jól adott be, de Vágó 7 méterről a rövid mellé bólintott a tömegből. A hosszabbítás utolsó perceiben a vendégeknek is adódott egy nagy helyzete, de Mezei balról belőtt szabadrúgását Windecker közelről mellé csúsztatta.
Szünetben Böde Dánielt is bevetette Bognár György, de az első lehetőség nem előtte, hanem Windecker előtt adódott, de 17 méterről alaposan fölé lőtt. Az 51. percben Kovács került lövőhelyzetbe, de jobbról, éles szögből csak az oldalhálót találta el. A folytatásban Böde fejét kereste többször is a Paks, de előbb Varga könnyedén védett, majd a 64. percben Osváth beadása után a bal alsó mellé csúsztatott a rutinos támadó. Éledezett a hazai támadójáték is, a 65. percben Szalai lépett fel, laposan adott be balról, erre a hosszún Májer érkezett, lövésébe azonban belevetődött a védő. A szöglet után lecsorgott a labda, pont Vágó elé, aki 10 méterről lőtt is, azonban ez megint egy védő testéről pattant fölé. A 70. percben aztán megszerezte a vezetést a Paks, egy labdaszerzés után Osváth indult el balról befelé, majd jó méterről a rövidbe lőtt (0-1). Szabó István cserélt, és ez azonnal bejött, ugyanis a 75. percben jött az egyenlítés. Horváth kapott kitűnő indítást, majd az alapvonalról középre emelt, ezt Szappanos elütötte valahogy Pálinkás elől, majd Tóth a vonalon álló védőbe lőtt, de végül a földön fekvő Pálinkás valahogy a kapuba kotorta a játékszert (1-1). Nagy rohanás vette ezután kezdetét, s végül a meccslabda Böde előtt adódott, aki balról tört a tizenhatoson belülre, ám végül jobbal centikkel a hosszú felső mellé tekert. A hosszabbításban Papp is próbálkozott még, de ez sem talált kaput, így maradt az 1-1.
Kecskeméti TE – Paksi FC 1-1 (0-0)
Kecskemét, 3785 néző. V: Berke (Georgiu, Horváth R.)
KTE: Varga B. – Májer, Szabó A., Belényesi, Szalai G., Leoni (Zeke 64.) – Meszhi (Pálinkás 72.), Vágó, Szuhodovszki – Tóth B., Horváth K. (Zsótér 93.). Vezetőedző: Szabó István
Paks: Szappanos – Kovács K., Szélpál, Kinyik, Szabó J., Silye (Osváth 28.) – Mezei (Böde 46.), Papp K., Windecker – Könyves (Hahn 62.), Haraszti (Balogh 80.). Vezetőedző: Bognár György
Gól: Pálinkás (75.) ill. Osváth (70.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu