A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Legyőzte a Gárdonyt a KTE II.

A KTE II. szerda este a Gárdonnyal játszott újabb felkészülési mérkőzést, melyet 3-1-re nyert meg Virágh Ferenc együttese. Megfiatalodó csapatunkban négy 2007-es játékos is pályára lépett, Varga Márk gólt is lőtt.

A fiatalok Varga mellett Szabó Csaba és Kárpáti Ákos góljainak köszönhetően nyertek a Gárdony ellen, azok után, hogy a nyári alapozás elején már egyszer találkozott a két gárda, akkor 1-1-es döntetlen született.

– Örömteli, hogy sok olyan dolgot láttam vissza, amiket heteken keresztül gyakoroltunk. Szervezetten védekeztünk, jól működtek támadásban az átmeneteink is. Az csak a hab a tortán, hogy négy 2007-es játékos is pályán volt, Varga Márk pedig már a második gólját lőtte a felkészülés során – mondta Virágh Ferenc.

A „kis” KTE trénere azt is elárulta, próbázóik nem nagyon vannak már, illetve a konkrét erősítések terén is történtek lépések, akadnak azonban még kérdőjelek. Emellett az akadémia fiataljai előtt továbbra is nyitva áll az ajtó a csapatba kerülésre.

A következő ellenfél a Kartal lesz, a mérkőzést szombaton 11 órakor a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók