A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Legyőzte Feröert az U19-es válogatott

A magyar U19-es válogatott második meccsét játszotta szombaton a hazai rendezésű Eb-selejtezőben Gyirmóton, a mieink 3-0-ra verték meg a Feröer-szigeteket. Bolgár Botond ezúttal csereként szállt be győztes meccsen.

A magyar U19-es válogatott a rajton 1-1-es döntetlent játszott Bulgáriával, így a második körben nagyon fontos volt, hogy begyűjtse a három pontot Feröer ellen. Kemenes Szabolcs szövetségi edző a sűrű programra is tekintettel 6 helyen frissített kezdőcsapatán, Bolgár Botond is a kispadon kezdte ezúttal a találkozót, azok után, hogy Bulgária ellen az elejétől pályán volt.

A magyar fölény a 32. percben érett először góllá, Németh Hunor szabadrúgásból lőtte ki a jobb felsőt, majd még szünet előtt Kovács Bendegúz harcolt ki egy büntetőt, melyet aztán be is lőtt. A második félidőben sem változott a játék képe – közben a 60. percben Bolgár Botond is beállt – ám újabb magyar gól már csak a hosszabbításban született, Bodnar Simon fejesével alakult ki a 3-0-os végeredmény.

Győzelmével az U19-es válogatott két mérkőzés után négy ponttal áll csoportja második helyén, kedden az eddigi hibátlan franciák ellen zárja a selejtezőt, akik 2-1-re verték a másik meccsen Bulgáriát. A biztos továbbjutáshoz legalább egy pontot kell szerezni, s akkor nem kell figyelni arra, hogy milyen eredmény születik a Bulgária–Feröer-szigetek mérkőzésen, ellenkező esetben a gólkülönbség döntő lehet, ha a bolgárok nyernek.

Magyarország–Feröer-szigetek 3–0 (2–0)

Magyarország: Bozó Mirkó – Hős Zsombor, Pál Barna Somogyi Ádám, Horváth Tamás (Bolgár Botond, 60.) – Décsy Ádám, Németh Hunor (Tercza Gergő, 75.) – Kugyela Zalán (Egri Imre, 75.), Szép Márton (Bodnar Simon, 60.), Mondovics Kevin (Barkóczi Barnabás, 84.) – Kovács Bendegúz

Gólszerző: Németh H. (32.), Kovács B. (43. – tizenegyesből), Bodnar (90+2.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók