A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Legyőztük a Bistricát

A Kecskeméti TE második edzőmeccsét a szlovén Slovenska Bistrica vendégeként játszotta le szerdán. A játékosok négy edzés után léptek pályára, s bár a fáradtság érezhető volt, így is sikerült megnyerni a kétszer 50 perces találkozót az edzőtáborban. 

Igen eseménydúsan indult a találkozó, hiszen egy hazai lehetőség után rögtön Banó-Szabó lőtt mellé kevéssel, majd Nagy löketét piszkálta fölé a kapus. Még mindig csak a 4. percben jártunk, amikor Belényesi talált a kapuba, de ezt les miatt nem adták meg. Rögtön az ellentámadásból betalált viszont a hazai gárda, egy jó passz után lépett ki támadójuk (1-0). Jó tíz perc elteltével nyugodtabb mederbe terelődött a találkozó, masszív kecskeméti mezőnyfölénnyel. A 13. percben Djuranovics csúsztatott fölé egy szöglet után, majd Banó-Szabó tüzelt mellé később távolról. A 24. percben sikerült egyenlíteni, egy szép bal oldali akció végén Grünvald és Tóth játszott össze, majd előbbi beadására Djuranovics érkezett, és egy átvétel után ki is lőtte a jobb felsőt (1-1). Szünetig már újabb gól nem esett, Banó-Szabó találhatott volna be még egy kapu előtti kavarodás végén, de a kapus túl közel volt addigra.

A második játékrészben szinte csak kecskeméti helyzetek alakultak ki, az 54. percben Djuranovics lőtt az oldalhálóba, majd a 70. percben Szabó Levente húzott kapura egy beadást, amit nagy bravúrral tolt ki a kapus. A 75. percben Győri Benjámin ugyan betalált, de lest intett partjelző, néhány minutummal később pedig Meshki fejesét kapta ki a bal alsóból ismét a portás. A 85. percben már ő sem tudott segíteni csapatán, szép játék után Sági lépett be a tizenhatoson belülre a jobb oldalról, majd kilőtte a hosszú alsót (1-2). A hazaiak a semmiből ugyan még eltalálták a hajrában a kapufát, de a lefújás előtt Pejovics alakította ki a végeredményt, aki Sági beadását fejelte a kapu bal oldalába (1-3).

Slovenska Bistirica (szlovén 2. osztály) – Kecskeméti TE 1-3 (1-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Varga – Katona M., Rjasko, Belényesi, Szalai, Grünvald – Nagy K., Vágó, Banó-Szabó – Tóth B., Djuranovics.

60. perctől: Kersák – Sági, Győri Á., Szabó A., Pejovics, Buna – Bodor (Győri B.), Szuhodovszki, Meshki – Katona B., Szabó L.

Gólszerzőink: Djuranovics (24.), Sági (85.), Pejovics (100.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók