A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Lékai Soma érkezik a kapuba

Kapus poszton bővült tovább a KTE HUFBAU kerete, a Vasas nevelésű Lékai Soma a Putnoktól érkezik hozzánk. A 24 esztendős hálóőr az utóbbi három szezonban folyamatosan alapembernek számított klubjainál.

Lékai a III. Kerületnél ismerkedett meg a futball alapjaival, majd a Vasashoz került, ahol egészen az U21-es korosztályig végig is járta az utánpótlást. Angyalföldön aztán felnőtt szinten is bemutatkozhatott, Ligakupa meccsek mellett az NBII-ben is védhetett. 2015-ben a Pénzügyőr érintésével igazolt Kisvárdára, ahol újra NBII-es meccseken védett, de a 2016/2017-es szezonban másodikszámú kapusként számoltak vele. Innen Salgótarjánba, majd Szekszárdra igazolt, ahol stabilan számítottak rá a kezdőben, szinte meccset sem hagyott ki. 2019 nyarán Ózdra igazolt, az anyagi okok miatt megszűnő klubtól aztán Putnokra vezetett az útja télen, a mögöttünk hagyott szezonban 17 alkalommal védett.

„Friss és gyors lefolyású tárgyalás végén kerültem a KTE-hez, első körben Trepák Attila kapusedző keresett meg, hogy bennem gondolkodnak a stábbal. Ezután felvázolták számomra a célokat is, amik nagyon szimpatikusak és csábítóak voltak, így örömmel jöttem Kecskemétre" - mondta Lékai. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók