A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Lékai Somát a célok vonzották Kecskemétre

Lékai Soma személyében kapust igazoltunk, új kapuvédőnk számára a célok voltak döntő fontosságúak akkor, amikor új klubját kereste. Lépésről lépésre tervezte eddig is karrierjét, már nem elégszik meg annyival, hogy kezdő legyen, szeretne eredményes és sikeres klubban védeni.

Hogyan került képbe számodra a KTE?

Friss és gyors lefolyású tárgyalás végén kerültem a KTE-hez, első körben Trepák Attila kapusedző keresett meg, hogy bennem gondolkodnak a stábbal. Érdeklődtek a státuszom és az edzettségi állapotom felől is, ezután felvázolták számomra a célokat is, amik nagyon szimpatikusak és csábítóak voltak, így örömmel jöttem Kecskemétre.

Vasas nevelés vagy, hogyan vezetett az utad Kecskemétre?

Igen, a Vasasnál nevelkedtem, onnan kerültem igazából Kisvárdára, ahol az első félévemben védtem, utána sajnos nem. Onnantól kezdve folyamatosan azt néztem, hogy olyan helyre igazoljak, ahol rendszeres lehetőséget kapok. Ez tulajdonképpen sikerült is, Szekszárdon másfél évet védtem végig, utána azért döntöttem a váltás mellett, mert komolyabb célokért szerettem volna küzdeni. Tulajdonképpen Ózdon is végig védtem, sajnos ott anyagi gondok adódtak, Putnokról aztán azért jöttem el, mert Kecskeméten reményeim szerint megtaláltam azokat a célokat, melyekért érdemes keményen dolgozni.

Kapus vagy, így a napi munka döntő részét Trepák Attila irányításával, Mészáros Dáviddal és Berta Csabával végzitek majd el. Milyenek az első benyomásaid?

Az első edzések alapján mindenki nagyon szimpatikus, korábban még nem dolgoztunk együtt. Attila után én is érdeklődtem azért, hogy milyen szakmai munkára számíthatok vele, illetve hogyan is készüljek fel rá. Mészit sem ismertem korábbról, de egy fiatal és tehetséges kapusról van szó, aki az NBIII-ban tavaly is több meccsen védett.

Szekszárdiként vannak közép csoportos tapasztalataid, milyen bajnokságra számítasz idén?

Most két komoly rivális, a Pécs és a Szentlőrinc is fellépett az NBII-be, de mindig ez számított szerintem az egyik legstabilabb csoportnak. Itt az utolsó is meg tudja akár lepni az elsőt, kis különbségek vannak a csapatok között. Szerintem a három közül ez a legkiegyensúlyozottabb csoport, vélhetően így lesz ez idén is.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók