A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Lezárta a szezont csapatunk

Rendhagyó tavaszi szezont zárt le a KTE HUFBAU csütörtökön, hiszen idén csupán két tétmérkőzést sikerült lejátszania csapatunknak a bajnokságban, mely kényszerű okokból már márciusban véget ért. Az utolsó edzésre egymásközti játékot iktatott be a szakmai stáb, melyen négy U16-os játékos is megmutathatta magát Gombos Zsoltnak és a szakmai stábnak.

A játékosok a kialakult helyzet ellenére egész tavasszal edzésben maradtak, az utóbbi négy hétben már a pályára is visszatérhettek. Gombos Zsolt számára nem a szinten tartás volt a cél, ennek megfelelően komoly terhelést kaptak a játékosok, amit a folyamatos „home office” edzésmunkának köszönhetően jó állapotban vártak. A szakmai stáb ezen a héten így már csak három edzést tartott, csütörtökön egy házon belüli edzőmeccsel zárult le a szezon. A játék során több olyan akadémista fiatalt is megnézett Gombos Zsolt, akik a jövő kecskeméti kedvencei lehetnek akár, ezúttal az U16-os együttes négy játékosa kapott bizonyítási lehetőséget. Kovács Ádám, Molnár Ádin, Heidrich Bence és a gólt is szerző Gyarmati Ferenc is jó benyomást tett vezetőedzőnkre, aki külön ki is emelte a fiatalok játékát.

Az edzést követően egy ebéddel zárta le az évet a keret, mely előtt Tóth Ákos sportigazgató mindenkinek megköszönte a munkát, illetve újra elmondta, a cél továbbra is egyértelműen az, hogy a következő szezonban bajnoki címért és feljutásért harcoljon a klub, ehhez változatlanul stabil és biztos háttér áll rendelkezésre.

Eldőlt az is, hogy Gombos Zsolt június 29-én (hétfőn) tartja meg a 2020/2021-es szezon első edzését, a felkészülési mérkőzések szervezés alatt vannak, addig bő három hét szabadságot kapott a stáb és a játékosok. Ahogy egy szezon végeztével az természetes, a következő napokban minden játékossal egyeztetés zajlik majd a jövőről, a keretnek egészen biztosan lesznek érkezői és távozói is. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók