A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Lezárul a felkészülés, szombaton az utolsó edzőmeccs jön

Hosszú és sok munkával teli felkészülés végére tehet pontot szombaton csapatunk, hiszen az utolsó edzőmeccsére készül Gombos Zsolt legénysége. Ellenfelünk a jó erőkből álló III. Kerület lesz idegenben.

A III. Kerület hasonló célokkal vágott neki a harmadosztály nyugati küzdelmeinek, mint mi, hiszen egyértelműen a feljutást célozták meg. Kemenes Szabolcs együttese tavaly nagyon peches körülmények közt maradt le erről, hiszen a koronavírus miatt félbeszakadt, majd lezárult az NBIII-as bajnokság, az adott pillanatban viszont csak második helyen álltak az NBII-t végül nem vállaló Érd mögött. A versenykiírás azonban ebben az esetben a legjobb másodiknak kedvezett, így juthatott fel végül helyettük a Szentlőrinc. Idén semmit sem akart a véletlenre bízni a korábbi NBI-es és válogatott játékosokkal is teletűzdelt együttes, ennek megfelelően hozzánk hasonlóan 6 ponttal vezetik csoportjukat.

Mindkét csapatnak ez lesz a főpróba úgymond a bajnoki rajt előtt, de a hosszú felkészülés végén még nem az eredményen lesz most sem a fő hangsúly, annak majd a bajnoki nyitányon kell jönnie. Gombos Zsolt ennek szellemében csak azokat a játékosokat fogja pályára küldeni, akik a kemény munkát követően százszázalékos állapotban vannak, elképzelhető tehát, hogy néhányan most pihenőt kapnak.

A szombaton 13:00-kor kezdődő mérkőzést továbbra is zárt kapuk mögött rendezik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók