- 
Lukács Dániel másfél év után visszatért Diósgyőrből Kecskemétre, korábbi gólkirályunk izgatottan várja második szerepvállalását lila-fehérben. Sokaknak nem kellett bemutatkoznia az öltözőben, így olyan volt számára az első nap, mintha el se ment volna. A céljai egyértelműek, gólokkal és gólpasszokkal akarja segíteni a csapatot.
– Számítottál rá, hogy eljöhet januárban a visszatérés pillanata?
– Elég hirtelen jött a váltás, hiszen arról ugyan tudtam, hogy a KTE megkereste a Diósgyőrt első körben, de először nem tudtak megegyezni a klubok. Úgy készültem, hogy maradok, de végül megegyeztek a felek, ezek után már én döntöttem úgy, hogy szeretnék visszatérni Kecskemétre. Nehéz döntés volt, mert nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna Diósgyőrben játszani, de Kecskeméten más szerepkörben számítanak rám, ami fontos szempont volt.
– Mintha el se mentél volna?
– Örültem, hogy visszatérhettem, sokaknak nem kellett bemutatkoznom, a helyemet is felszabadították volna, de én mondtam, hogy erre nincs szükség.
– A 10-es mezt annak idején az áldásoddal is vette át tőled Nagy Krisztián. Volt szó róla, hogy visszakapod?
– Krisz már korábban is mondta nekem, hogyha visszajövök egyszer, akkor visszaadja a 10-es számot. Természetesen írtam is neki, hogy mi a helyzet a mezemmel, mikor már tudtam, hogy jövök. Most sérült és van egy célja, amit ebben a számban szeretne még megvalósítani. Így is odaadta volna, de én ezt tiszteletben tartom. A célok nagyon fontosak, így abban maradtunk, hogy majd nyáron megbeszéljük.
– Térjünk vissza kicsit a kezdetekre, hiszen te voltál az újjáépülő KTE első új arca, miután feljutottunk az NB II-be. Hogyan emlékszel vissza arra a Lukács Danira, aki először lépett be annak idején a Széktóiba?
– Nehéz helyzetből jöttem, tulajdonképpen az NB III-ból érkeztem, de Szabó István nagyon szeretett volna a csapatban tudni. Úgy álltam hozzá a kecskeméti lehetőséghez, mint mindig. Olyan beállítottságú vagyok, aki szeretné kihozni magából a maximumot minden helyzetben. Akkor is, ha nem megy úgy a játék, hiszen a fociban mindig sok a hibalehetőség, nem fog folyamatosan jól menni a játék. Arra törekedtem, hogy „haljak meg a pályán”, ha nem is jön össze minden, tegyem meg, amit tudok. Azt gondolom visszatekintve, hogy ezt sikerült elérnem az első kecskeméti időszakomban.
– Az első két meccseden 6 gólt lőttél, alaposan beindultál, mikor érezted, hogy megjöhet számodra az áttörés?
– Jól indult a valóban, de aztán jött egy megállás ebben a történetben. Tudni kell, hogy akkor még „lejárós” voltam, Érd és Kecskemét között ingáztam minden nap. Nem is rúgtam gólt egy pár meccsen keresztül, de aztán leköltöztem Kecskemétre és minden visszatért a normális kerékvágásba.
– Sokan feltettek neked annak idején egy kérdést, de biztos vagyok benne, hogy a döntésed mellett ma is kitartasz. Sejted, mire gondolok….
– Természetesen. Kecskeméten nem úgy mentünk neki a bajnokságnak, hogy fel kell jutni, a Diósgyőrnél viszont kimondott cél volt, vezették is a bajnokságot. Nem bántam meg, szép másfél évet töltöttem Diósgyőrben. Kitűnő atmoszférában játszhattunk, Miskolcon nagyon szeretik a futballt. Engem és a családomat is rendre nagyon pozitívan fogadtak, akkor is, ha nem ment esetleg úgy a csapatnak. Jó szakasza volt az életemnek, bízom benne, hogy Diósgyőrben is így emlékeznek majd rám vissza.
– A nemzetközi sportban nem ritka, hogy egy játékos elkötelezi magát egy másik klubhoz, de amíg nem igazol oda, addig ott is mindent megtesz a sikerekért, ahol játszik. Esetedben különös pikantériát adott ennek, hogy az aktuális és a jövőbeli klubod végül ugyanazért a célért küzdött. Az utolsó kilenc bajnokidból nyolcon gólt lőttél és/vagy gólpasszt adtál, mennyire tudtad ettől függetleníteni magad?
– Teljesen. A Kecskemét játékosa voltam, ahol vissza tudtam úgymond jönni a futballtérképre. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy mi lesz nyártól. Akkor a Diósgyőr ráadásul olyan helyzetben volt, hogyha hozzák a meccseiket, én akárhogy játszhattam volna. Nem is volt értelme ezen gondolkodni.
– A sportemberségedet nem lehetetett megkérdőjelezni egy pillanatra sem, de azt kevesen tudják, hogy a Haladás elleni, feljutásról döntő bajnokin az is kérdés volt, hogy pályára léphetsz-e. A Tiszakécske ellen le kellett cserélni, bokasérülést szenvedtél, két nappal a meccs előtt még mankóztál gyakorlatilag. Hogyan tudtad akkor vállalni mégis a játékot?
– Mindenképpen játszani akartam. Pista bá viccesen mondta is a hét elején, hogy a bokasérülés nem sérülés. Igaza is lett, mert elszakadt a bokaszalagom, de nem egy olyan helyen, ami nagyon befolyásolta volna a mozgásomat. Nagyon fájt, be volt kötve, szinte alig éreztem, emellett a kitámasztások és a fordulások nem is mentek úgy, de mindenáron ott akartam lenni a pályán, hogy egyrészt feljusson a Kecskemét, másrészt a gólkirályi cím is motivált.
– A gólkirályi címért a Haladás ellen is tettél egy góllal, aztán a Szentlőrinc ellen négy találattal búcsúztál tulajdonképpen. Mindkét meccs után hatalmas ünneplés volt, erre hogyan emlékszel vissza?
– Jó kis ünneplések voltak. Tisztában voltam vele, hogy feljutottunk, de persze a végén azért nem volt felhőtlen az örömöm. Hazudnék, ha ezt mondanám, mert természetesen én is az NB I-be vágytam, de ezt hamar letisztáztam viszont magamban. Valamiért így kellett ennek alakulnia, és ahogy korábban is mondtam, nem bántam meg egy percet sem a diógyőri másfél évből. A hazaút Szombathelyről persze nem mindennapi volt, azt hiszem le is nyilatkoztam, hogy minden benzinkúton megnéztük a sörárakat… Az utolsó hazai meccs után jött persze az igazán nagy buli, szerintem reggel 6-kor sétáltam haza a stadionból.
– A Diósgyőrben pazarul teljesítettél, 19 gól és 17 gólpassz, elévülhetetlen érdemeid voltak benne, hogy a DVTK feljutott végül az NB I-be. Milyen volt viszont eközben KTE meccseket nézni?
– Nem az a típus vagyok, aki állandóan meccseket néz, de azért a KTE-t követtem. Nagyon örültem a csapat sikereinek. Azzal tisztában voltam, hogy mit tud társaság, de még engem is megleptek azzal, ameddig eljutottak a srácok.
– Az 55-ös szám sem rossz ómen, Katona Bálint házi gólkirály lett benne tavaly. Hasonlóak a céljaid?
– Az én célom most már az, hogy gólokat rúgjak, gólpasszokat adjak, minél jobb játékkal segítsem a csapatot. Ez lebeg a szemem előtt, de persze úgy, hogy minél több meccset nyerjünk meg.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
