A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Madarász Bence érkezik Iváncsáról

A KTE HUFBAU kerete újabb játékossal bővül, Madarász Bence a friss bajnok Iváncsa KSE-től igazol Kecskemétre.

A 23 esztendős Madarász Bence posztját tekintve jobbhátvéd, pályafutását a Nagyigmándi KSK-ban kezdte. ahonnan az UTE utánpótlásába került át. Felnőtt karrierjét a 2016/2017-es szezonban az ESMTK-nál indította el az NBIII-ban, ahol két szezon alatt 59 bajnokit játszott, egy kivétellel mindig kezdőként. 2018-ban ezüstérmes lett a pesterzsébetiekkel a keleti csoportban, majd az Iváncsa igazolta le. A Fejér megyei együttes színeiben 79 bajnokin 2 gólt szerzett, majd idén nyáron részese volt Iváncsa legnagyobb sikerének, az NBIII-as bajnoki címnek.

-Nem volt egyszerű az előző szezon, igyekeztünk hétről hétre becsülettel készülni, végül úgy alakultak az eredmények, hogy egy bajnoki döntőt játszhattunk az utolsó körben. Sikerült jó játékkal nyernünk, ha már a végén ott voltunk, mindenképpen bajnokok akartunk lenni, egész Iváncsa nagyon izgatott volt. Kecskemétről is rengeteg szurkoló érkezett, az különösen jólesett az egész csapatnak, hogy a végén meg is tapsoltak minket. Akkor még nem számítottam rá, hogy a KTE lesz a következő klubom, nagyjából egy hete merült fel ez a lehetőség. Nagyon örültem a megkeresésének, pár napon belül biztossá is vált, hogy itt szeretném folytatni. Szeretnék minél több időt a pályán tölteni, a védekezés mellett a támadásokat is segíteni, gólpasszokat adni. Már az NBI-ben is néztem anno a Kecskemét meccseit, és mivel újpesti nevelés vagyok, a lila szín is közel áll hozzám. Boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta bemutatkozásként Madarász Bence.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók