Magabiztos játékkal mutatkozott be Vágó Gábor

Ifjú védőnk a szünetben állt be Kozármislenyben. 

A KTE LA U19-es csapatának kapitánya igazság szerint második fellépésén van túl az NBIII-ban, de az őszi szezon végén még csak bő 10 perc jutott neki a Taksony ellen. Az első igazán nagy megmérettetés a Kozármisleny elleni találkozó volt számára, melyen Nánási Balázs kisebb sérülése, illetve Farkas István eltiltása miatt az is a levegőben volt, hogy akár kezdőként kap bizalmat.

A már az U18-as válogatott keretébe is meghívott középhátvédünk nem titkolja, izgatottan várta a találkozót, maga is úgy érezte, hogy a debütálás tulajdonképpen most jött el számára. Azt is elmondta, hogyan készült a megmérettetésre.

„Már nagyon régóta vártam erre a pillanatra, ha kezdőként nem is, de csereként sikerült debütálnom. A meccs előtti napon volt egy átmozgató edzésünk, utána haza tudtam utazni pár órára, de este már jöttem is vissza, hogy rendesen tudjak pihenni, készülni a meccsre” – kezdte élménybeszámolóját Vágó Gábor.

Az ifjú védőt már jó előre felkészítette rá Szabó Tibor, hogy amennyiben Nánási Balázs Hódmezővásárhely ellen összeszedett sérülése nem lesz rendben, illetve nem tudja vállalni a játékot, akkor a fiatal játékost fogja bedobni a mély vízbe. Ez csak röviddel a meccs előtt dőlt el.

„A meccs előtt már a kezdőcsapattal melegítettem, mert kérdéses volt Balázs játéka. Végül tudta vállalni, de a szünetben így is szóhoz jutottam. Nyilván volt bennem egy kis félsz a nagy pillanat előtt, de bíztam magamban.”

A vereség ellenére a második félidőben kifejezetten érett és magabiztos játékot nyújtott Vágó, amit Szabó Tibor is kiemelt a meccs után, de a társak is gratuláltak neki. Ez természetesen nagyon jól esett tehetséges védőnk önbizalmának, aki mindent meg fog tenni azért, hogy továbbra is játéklehetőséget kapjon.

„A meccs után többen gratuláltak, ami nagyon jól esett. Vezetőedzőnk is külön kiemelt a meccs utáni nyilatkozatában, ami még több önbizalmat adott. Mindent meg fogok tenni csapatért a jövőben is, akár a pályán kapok bizalmat, akár a lelátóról szurkolhatok. Bízom benne azért, hogy egyre több idő jut nekem, ezért keményen meg fogok dolgozni a jövőben is.”

Vasárnap a harmadik helyen álló Dunaújvárost fogadjuk a Széktói Stadionban 16:00-kor, ellenfelünk eddig a legtöbb pontot gyűjtötte tavasszal. Az imponáló teljesítmény mellett mindenképpen ki kell emelni azt is, hogy még nem kapott gólt Lőrincz Emil együttese.

„A Dunaújváros egy nagyon jó és stabil csapat, hiszen még gólt sem kaptak a tavaszi idényben. Sok dolog dönthet, de a legfontosabb az, hogy mi is stabilak legyünk hátul. Úgy gondolom, hogyha egyben leszünk vasárnap, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést” – zárta gondolatait Vágó.

Szerző: Nyitray András