Szombaton a harmadik helyen álló Kecelt fogadtuk a Széktóiban, és magabiztos játékkal, rengeteg helyzetet kidolgozva vertük ellenfelünket.
Szabó Tibor már osztályozóra készülve kísérletezésre is felhasználta a meccset, így némileg új hadrendben lépett pályára csapatunk. A kezdeti tapogatózás után először Toricska közeli lövését védte Eifert, jó 20 perc elteltével pedig teljesen fel is borult a pálya. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, Toricska, Vladul és Balog betalálhatott volna néhány percen belül, végül egy szöglet után Fűzfa fejelt gólt közelről (1-0). A nyomás továbbra is megmaradt, ami egy kapufát követően újabb gólt eredményezett: Vladul lépett el szép cselekkel védőjétől, majd a rövidbe lőtt Eifert mellett (2-0). A keceli kapusra nem lehetett panasz, sokszor egyedül tartotta a lelket csapatában ezt követően is, Szabó és Vladul ziccereit is hárította. A lefújás előtt aztán büntetett a Kecel, Bajnok révén gyakorlatilag egyetlen lehetőségüket gólra váltották (2-1).
Fordulás után még inkább egyoldalúvá vált a találkozó, számolatlanul alakítottuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, ám az ihletett formában védő Eifert, vagy a kapufa akadályozott meg minket. Ez a fölény hibába is hajszolta a védőket, egy rosszult elpasszolt labdából Balog talált be (3-1). A folytatásban sem nagyon vett vissza a vendég kapus, Balog büntetőjét is megfogta, majd további ziccereket védett. A hajrában így is kiütésessé tettük a különbséget, Farkas beadását előbb Selyem fejelte a hosszúba (4-1), majd Tóth kapufáját követően Nádudvari talált be 16-ról (5-1). A végén a változatosság kedvéért újra eltaláltuk a keresztlécet Farkas révén, a fejese után lecsorgó labdát azonban Salami közelről már bevágta (6-1).
A Kecskeméti LC legközelebb Kalocsán lép pályára, a meccset május 19-én (szombaton) 17:00-kor rendezik.
Kecskeméti LC – Kecel FC 6-1 (2-1)
Megye I. 25. forduló, Széktói Stadion
KLC: Belecan – Fűzfa (Hajnal 75.), Rozsi, Urbán, Farkas – Szabó (Maczelka 46.), Terbe, Balog (Tóth 65.) – Toricska (Selyem 46.), Vladul (Salami 65.), Nádudvari.
KFC: Eifert - Horváth, Nagy G., Vata, Urlauber, Kerezsi, Bajnok, Vágó, Sendula, Herczeg, Vincze (Gazsi 46.).
Gól: Fűzfa (23.), Vladul (30.), Balog (53.), Selyem (70.), Nádudvari (79.), Salami (87.) ill. Bajnok (45.)
Szabó Tibor: Elégedettek lehetünk azzal, hogy sok helyzetet dolgoztunk ki, a srácok nagyon jól dolgoztak, sokat mentünk előre. Természetesen ha pontosabbak vagyunk, akkor nem ez az eredmény, de ez benne van a futballban, hogy minden harmadik, vagy negyedik helyzetet tudjuk belőni. Ettől függetlenül jár a srácoknak a dicséret és a gratuláció! Arra jobban kell koncentrálnunk, hogy a labdavesztés utáni pillanatban hol tartózkodunk, hogy stabilabb legyen a védekezés.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu