A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Még két mérkőzés vár a tartalékokra

Bár NB I-es csapatunk már pihenőjét tölti, az NB III-as együttes még edzésben van, hiszen két bajnoki is vár Szabó Tibor együttesére.

Hétvégén szabadnapos volt csapatunk, hiszen a Balassagyarmat és a Makó visszalépése miatt némileg átalakult az idei menetrend, ezért pihenhettek a fiatalok is. A bajnokság december elejéig tart ugyanakkor, így még két forduló vár Szabó Tibor csapatára, mindkettő idegenben. Vasárnap 11:00-kor az ötödik helyen álló Újpest II. vendége lesz a „kis” KTE, ezzel a találkozóval ér féltávhoz a mezőny, mely már csak 18 csapatot számol. December 4-én, szintén vasárnap, de már 13 órakor a Cegléd vendége lesz kiesési rangadón az előre hozott tavaszi nyitányon a gárda.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók