A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Még mindig veretlenek vagyunk a Vasas ellen az élvonalban

Péntek este 20:00-kor a Vasas vendégeként kezdjük meg az OTP Bank Liga második körét, a 12. forduló csatája előtt visszatekintettünk a két klub közös múltjára. 

Az előző szezonban a másodosztályban szoros csatákat vívtak a csapatok, ahol idegenben 1-1-es döntetlent játszottunk, hazai pályán azonban a Vasas 1-0-ra legyőzött minket. Korábban a 2003/2004-es idényben találkoztak a csapatok még a másodosztályban, akkor a fővárosi 1-0-os hazai siker után 0-0 született a Széktói Stadionban, ekkor szerepeltek a klubok először egy bajnoki osztályban.

Azt rögtön leszögezhetjük, hogy nincs csapat az NB I-es múltunkban, mely ellen jobb lenne a mérlegünk, mint az angyalföldiekkel szemben, hiszen veretlenek vagyunk ellenük. Először 2008-ban találkoztunk a Vasassal, és a két klub a fővárosiak kieséséig négy szezonon át gyűrte egymást az élvonalban. Az első öt összecsapást kivétel nélkül megnyertük, majd két döntetlen után végül utoljára a Fáy utcában győztük le riválisunkat. Hosszú várakozás után idén nyár találkoztak újra a felek az NB I-ben, és a párharc történetének első gól nélküli döntetlenje is megszületett az élvonalban. A találkozó kapcsán meg kell említeni, hogy a 39. perctől emberhátrányban játszottunk, ezzel együtt sikerült rögtön pontszerzéssel indítanunk a bajnokságot. Fontos változás a Vasas életében, hogy azóta edzőváltáson esett át a gárda, Kuttor Attila helyét Kondás Elemér vette át.

Az összesített mérleg így 8 mérkőzésből 6 kecskeméti siker, illetve 3 döntetlen már az NB I-ben.

Meccstörténelem:

2008.10.04.: KTE – Vasas 2-0 (Gól: Farkas I., Csukics)

2009.04.28.: Vasas – KTE 1-2 (Gól: Sowunmi ill. Csukics, Yannick)

2009.08.15.: KTE – Vasas 5-1 (Gól: Csordás, Alempijevics, Yannick, Montvai (2) ill. Remili)

2010.03.20.: Vasas – KTE 0-1 (Gól: Simon A.)

2010.11.20.: KTE – Vasas 3-1 (Gól: Alempijevics, Litsingi, Ebala ill. Németh)

2011.05.20.: Vasas – KTE 1-1 (Gól: Ponczók ill. Dosso)

2011.09.10.: KTE – Vasas 1-1 (Gól: Lencse ill. Mehmedagic)

2012.04.07.: Vasas – KTE 2-4 (Gól: Kovács, Dajics ill. Alempijevics, Lencse, Pekár, Tököli)

2022.07.30.: KTE – Vasas 0-0

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók