A KTE HUFBAU vasárnap 14:00-kor a Kelen SC vendége lesz Csepelen, ahol idén egy meccset már megnyertük a Honvéd II. ellen. Mivel a fővárosiak saját pályájukon nem fogadhatnak ellenfeleket, így ők is albérletükben várnak minket.
Az NBIII-ban eddig egyszer, a Taksony legyőzésekor örülhetett felhőtlenül a Kelen
Ellenfelünket Kelenvölgyi SC néven 1926-ban alapították Budapesten, és egészen a második világháború végéig a kerületi bajnokságban szerepelt a csapat. 1945-1950-ig zavarosabb rendszerben szerveződött a labdarúgás, ekkor a második és a harmadik vonalnak megfelelő bajnokságban szerepeltek, de az igazi sikerek ekkor is elkerülték a klubot, általában a középmezőnyben végeztek. A klub az 50-es évek elején már Vörös Lobogó néven a Textilgyár csapata volt, de 1953-ban megszűnt.
Pontosan 40 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy már Kelen SC néven újjá alakuljon a megboldogult klub, ugyanott, a budapesti másodosztályban. 1997-ben megnyerték a bajnokságot, majd 2015-ig a „blasz egyben” szerepeltek, ahol a legjobb eredményük egy 2005-ös bronzérem volt. Bár egy kiesés vetett véget ennek a hosszú korszaknak, innentől felpezsdült az élet a klub körül, hiszen azonnal bajnoki címet és feljutást ünnepeltek, majd 2019-ben a Budapest bajnokságot és a Békéscsaba II. elleni osztályozót megnyerve, feljutottak az NBIII-ba.
A KTE és a Kelen eddig elkerülte egymást, így a vasárnapi találkozó mindenképpen kuriózum lesz.
Szerző: Nyitray András (fotó: Kelen SC facebook)