A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Megint egy pontrúgás miatt buktunk pontokat

Az NBIII. 11. fordulójában a Kelen SC vendége volt a KTE HUFBAU. Bár Patvaros Zsolt találatával korán vezetést szereztünk, a lelkes hazaiak a második félidőben kihasználtak egy pontrúgást, amivel az egyik pontot otthon tartották.

A finoman szólva sem ideális talajú pályán a vendégek kezdtek jobban, egy pontrúgás után Mészárosnak kellett a lécre tolnia egy fejest a 6. percben. Mezőnyben ettől függetlenül domináltunk, Babolek két lövését is blokkolták, majd Hegedűs tekert mellé 16-ról, végül a 19. percben megszereztük a vezetést. Hegedűs tekert jobbról a hosszúra, Babolek visszahúzta a labdát, amit Patvarosnak közelről már csak az üres kapuba kellett passzolnia (0-1). A félidő hátralévő részében inkább mezőnyben zajlott a játék, komolyabb helyzetet már nem jegyezhettünk fel.

Fordulás után egy életerős átlövéssel jelentkeztek a vendégek, de ez nem talált kaput, majd negyedóra elteltével Mészáros hatalmas bravúrt mutatott be, egy közeli lövést tolt a kapufára, egy perccel később aztán egy szabadrúgást is megfogott. A 68. percben Hegedűs került lövőhelyzetbe, de a tizenhatos vonaláról a kapu fölé emelt. Négy perccel később a jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást a Kelen, ami kitűnően jött középre, Könczey jól is tette bele a fejét, ami gólt ért (1-1). A gólszerző valami nem odaillőt csinált és mondott ezt követően, ugyanis a játékvezető kiállította. A hajrában próbáltunk nyomni, két helyzetünk még adódott is, de Patvaros szabadrúgása centikkel mellé ment, Kéri fejesét pedig kivágták a vonalról.

Kelen SC – KTE HUFBAU 1-1 (0-1)

NBIII. 11. forduló

Kelen: Haála – Módly, Rőth, Kasza, Balogh, Kádár, Dankó (Krajnc 71.), Könczey, Koós (Zsiborás 74.), Nagy, Szabó B. (Kiss 46.)

KTE: Mészáros – Kéri, Asztalos, Nánási, Urbán – Patvaros, Szalai (Karacs 62.) – Hegedűs, Erdei, Babolek – Vladul (Barna 46.).

Gól: Könczey (72.) ill. Patvaros (19.)

Kiállítva: Könczey (72.)

Edző értékelések hamarosan. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók