A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Megszakadt a sorozat, vereség a Dabas-Gyón otthonában

A KTE HUFBAU a bajnokság 12. fordulójában a Dabas-Gyón FC vendége volt. Csapatunk mellett a játékvezetők sem fogtak ki ezúttal túl jó napot, így megszakadt 7 győzelemből álló sorozatunk.

A mérkőzést bátor és kemény játékkal kezdte a Dabas-Gyón, ezzel távol is tudtak minket tartani kapujuktól. A 9. percben jegyezhettük fel az első helyzetet, Károly közeli lövését azonban blokkolta a védőt. Rögtön ezután jött egy hazai kontra, aminek a végén Molnár lőtt fölé. Sajnos a mérkőzés első periódusában kapkodtunk és pontatlanok voltunk, ezt ellenfelünk ki is használta, a 16. percben Peres révén megszerezték a vezetést. A 20. percben könnyen egyenlíthettünk volna, egy védő kézzel blokkolta Constantinescu lövését, de a játékvezető sípja néma maradt. A 21. percben Szalai csúsztatott mellé egy szöglet után, majd jó tíz perccel később a másik oldalon Hirman próbálkozott, de Mészáros védett.

A második félidőt sokkal jobban kezdtük, az 52. percben az egyenlítéshez is közel álltunk, de Tóth üres kapuba tartó lövését blokkolta egy védő. Ez fordulópont volt, mert a másik oldalon aztán a játékvezető ismét érthetetlen döntést hozott, egy ártalmatlan szituáció után, a partjelző jelzésére második sárgával kiállította Grünvaldot. Sajnos ezen a napon ez már túl soknak tűnt, próbáltunk támadni, de ezzel megnyílt az esély a kontrákra a Dabas-Gyónnak. Egyet ki is használtak, a 67. percben egy balról belőtt labdát Lucz csúsztatott a kapuba (2-0). A csapat becsületére váljék, nem adták fel a játékosok egy percre sem, a 78. percben Jakab lövése majdnem be is akadt. A 80. percben nagy sanszunk nyílt visszajönni a meccsbe, Lukács buktatása után ugyanis büntetőt kaptunk, de ezen a napon el voltunk átkozva, Károly lövését védte a kapus. A végén még így is felcsillant a remény, a 87. percben Pantelisz beadását Lukács a hálóba bólintotta, így nagy hajrá kezdődött. Sajnos nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, a 91. percben Pantelisz fejese fölé szállt, majd a 93. percben Asztalos lövése is elakadt a védőben. Csapatunk nem a szezon legjobb játékát nyújtotta, de ezen a napon ez a játékvezetésre hatványozottan igaz volt, hiszen Grünvald mellett Trepák Attila kapusedzőt is kiállították reklamálásért. 

Dabas-Gyón FC - KTE HUFBAU 2-1 (1-0)

NBIII. közép csoport, 12. forduló

Gyón: Pomozi - Lucz, Gaszner, Szabó P. (Rétyi 66.), Popovics, Ablonczy, Peres (Tarjáni 66.), Száhl, Hirman, Grabant, Molnár (Nádházi 51., Róhfeld 84.)

KTE: Mészáros - Puskás, Gál, Szalai G., Grünvald - Ludasi (Asztalos 59.), Károly, Jakab - Constantinescu (Lukács 59.), Kerekes (Szalai J. 46.), Tóth (Pantelisz 74.).

Kiállítva: Grünvald (53.)

Gól: Peres (16.), Lucz (68.) ill. Lukács (87.)

Aczél Zoltán (Dabas-Gyón): Nagy fegyvertény a Kecskemét legyőzése, hiszen egy olyan csapatot győztünk le, mely biztosan bajnok lesz szerintem a szezon végén. Az első harminc percben véleményem szerint megöltük a Kecskemét játékát, majd a következő harmincban is kontrolláltuk a mérkőzést. A kiállítás után jól cseréltek a vendégek, onnantól kezdve már kissé szétestünk, nagyon nehéz pillanatokat kellett megélnünk, de összességében nem érdemtelen a sikerünk.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Az első félidőben nagyon sok hibával játszottunk, pontatlanok voltunk, a párharcokba se jól mentünk bele. A második félidőt aktívan kezdtük, akár egyenlítehettünk is volna, de utána jött a kiállítás. Nem szeretnék jobban belemenni a játékvezető mai ténykedésébe, noha tudnék mit mondani, mert nem egyedül itt nyúlt bele a meccsbe. A második gól után a kapujához szögeztük az ellenfelet, megtettünk mindent, de csak egy gólt tudtunk már szerezni. Voltak a meccsnek fordulópontjai, ebből ma rosszul jöttünk ki sajnos. Véget ért egy szép sorozat, sajnos ezt el kell fogadnunk, de nem szabad sokáig keseregni, csinálni kell tovább a dolgunkat. Gratulálok a Dabas-Gyónnak!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók