A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Méltó módon ünnepelni

A KTE HUFBAU vasárnap 18:00-kor a Szentlőrincet fogadja a Széktói Stadionban a Merkantil Bank Liga 38., azaz utolsó fordulójában. A csapat már biztosan feljutó, így a szép zárás és a jó hangulatú ünneplés maradt hátra feladatként ebből a szezonból.

A KTE-hez hasonlóan a Szentlőrinc is hatalmas bulit csaphatott az előző forduló után, hiszen a baranyaiak a Siófok 2-1-es legyőzésével bebiztosították helyüket másodosztály jövő évi mezőnyében is. A Szentlőrincnek nem volt könnyű tavasza, hiszen hat nyeretlen meccs után Gabala Krisztián vette át Marián Sluka helyét, akivel viszont sikerült megszerezni a még szükséges pontokat, és végeredményben ez volt a lényeg a klub számára.

Kecskeméti szempontból a hét elején dőlt el, hogy a DVTK botlása után feljutott a KTE az élvonalba hét esztendőnyi távollét után, amit már Szombathelyről hazafelé megünnepelt a gárda. Az igazi buli azonban most, hazai közönség előtt lehet teljes, éppen ezért továbbra is nagyon motiváltak a lila-fehér játékosok, hogy méltó módon zárják le az évet. Már 12 mérkőzés óta veretlen az együttes, ebből az utolsó hatot meg is nyerte, így már csak ezért is újra három pont lesz a cél.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Nagyszerűen sikerült az előző hétvége, így kicsit nehezebben állt össze a hét eleji munka, de fokozatosan azt láttam utána, hogy a srácok nagyon átérzik a felfokozott érdeklődést. Szeretnénk itthon tartani a pontokat. A Szentlőrinc egy nagyszerűen összerakott kis gárda, ősszel sokáig az első tízben voltak, itt az utóbbi időszak sikerült csak gyengébben számukra. Ez nem téveszt meg minket, hiszen történt egy edzőváltás is, ezt követően kikaptak a Vasastól, ami belefér, de a Siófok legyőzése kifejezetten bravúrnak számít. Oda kell figyelnünk, hiszen az új edzővel új filozófia és érkezik, emellett a játékosok is bizonyítani akarják, hogy helyük van a csapatban. A szép számú közönség számukra is plusz motiváció lehet. Erre megfelelően kell reagálnunk, de a srácokon maximális motivációt látok. Előbb a pontokat kell itthon tartanunk, utána lehet ünnepelni, és nem fordítva.

A mérkőzés folyamán is különböző színes programokkal és műsorokkal készül a klub, majd a lefújás után jön az ünnepélyes éremátadó és a közös ünneplés. A klubvezetés a várható telt házra tekintettel minden drukkert arra kér, sportszerűen bíztassa a csapatokat, hogy igazi futballünnep lehessen a Széktói Stadionban. A pályára lépni továbbra is tilos, még a lefújást követő ünneplés során is, ez ugyanis büntetést vonhat maga után.

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak a mérkőzés napján 16:30-kor.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek meg már a pénztárnyitásra, hogy ezáltal is minél gyorsabb legyen a beléptetés folyamata. Parkolni a stadion hosszanti oldalán, illetve az uszodával szemben lehet, de aki teheti, érkezzen gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel. Szurkolók egy csoportja közös vonulást is tervez a nulla kilométerkőtől vasárnap 16 órától. 

A biztonsági személyzet folyamatosan segít majd a szektorok közötti tájékozódásban a drukkereknek.

A helyek elfoglalása érkezési sorrendben zajlik, így aki már jeggyel rendelkezik, és fix helyén szeretne helyet foglalni, szintén érkezzen előbb.

A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók