A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mentálisan kell jobban bírni

A KTE HUFBAU hazai pályán a Dunaújvárost fogadta a 10. fordulóban, a vendégek egy pontrúgásból szerzett góllal nyerték meg a meccset. Így értékeltek az edzők:

Zoran Kuntics (KTE HUFBAU):

„A meccset jól kezdtük, tetszetősen fociztunk, úgy éreztem, hogy mi leszünk az a csapat, mely az első gólt szerzi. Sajnos ugyanaz történt, mint a múlt héten, az első szögletből gólt kaptunk. Nem mondhatom azt, hogy nem akartak a játékosok, azt tudtam előre, hogy ez egy egygólos meccs lehet. Ahogy arra számítani lehetett a Dunaújváros a gól után védekezett, ebből próbáltak kontrázni. Ilyen passzban vagyunk, nem is szeretnék senkit kritizálni, mert mindenki mindent megtett a győzelem érdekében. Sajnos nem vagyunk mentálisan erősek, amikor hátrányba kerülünk, közben viszont rajtunk van a nyomás, hogy nyerni kell. Dolgozni kell tovább a jövő héten is, keményen, alázatos, szorgalmasan, így is kell viselkedni, utána jönni fognak az eredmények, ebben biztos vagyok.”

Lőrincz Emil (Dunaújváros):

„Úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a meccset. Az első félidőben még bátortalan volt a támadójátékunk, de a másodikban nagyjából négy helyzetünk is volt. Az ellenfélnek nem sok esélyt adtunk, így megérdemelten nyertünk.”

Szerző: Nyitray András (fotó: Holló Róbert/kesport.hu)

Média partnerek
Támogatók