A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mezőkövesden szállunk harcba a pontokért

Szombaton 13:00-kor ismét idegenben, ezúttal Mezőkövesden lép pályára a KTE a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában.

A Mezőkövesd nem kezdte jól a bajnokságot, ezt követően azonban fokozatosan magára talált, és 14 pontjával jelenleg a 7. helyen áll az NB II-ben. Máté Péter együttese mozgalmas héten van túl, hiszen az előző fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a Szegeddel, majd szerdán egy korábbról elhalasztott bajnokin az Ajka ellen is 1-1-re végzett hazai pályán. A Mezőkövesd keretében több rutinos, NB I-es múlttal rendelkező játékos is van, nem véletlen, hogy az előző idényben egészen az utolsó fordulókig a dobogóért csatáztunk velük.

Tímár Krisztiánnak ezúttal a szokásosnál több hiányzója lesz, hiszen a csákvári 2-1-es siker után Gajág Gergő sérülés, Bolyki Andor és Merényi Ádám pedig eltiltás miatt nem léphet majd pályára a szombati találkozón. Vezetőedzőnk ennek ellenére bízik abban, hogy sikerül átmentenünk az utóbbi hetek jó formáját a következő mérkőzésre is.

– Igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni a Mezőkövesd ellen, az egészen biztos, hogy egy jó csapattal fogunk találkozni. Sokszor elmondtam már, hogy minden meccs ugyanolyan fontos számunkra, most is kizárólag erre a találkozóra összpontosítottunk a héten. Bízom benne, hogy hozni tudjuk az eddigi jó formánkat. Három ponttal akarunk hazatérni, ehhez most is szükség lesz a ránk jellemző győzni akarásra, a megfelelő helyzetkihasználásra, illetve arra is, hogy rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Amennyiben ezek a tényezők összeállnak, minden esélyünk meglesz a győzelemre – mondta Tímár Krisztián.

Szurkolói információk

A belépőket online és helyben is meg lehet vásárolni a találkozóra, elővételben, pénteken 16:00-ig azonban kedvezőbb áron juthatnak hozzájuk szurkolóink. Addig 1300, azt követően 1800 forintba kerülnek a vendégszektorba szóló jegyek. Online a Jegymesteren vásárolhatók meg ide kattintva.

A mérkőzés napján két órával a kezdés előtt, 11:00-kor nyitnak a pénztárak, fizetni készpénzzel, bankkártyával és OTP SZÉP-kártyával is lehet. A kapukat 12:00-kor nyitják.

Szurkolóink a vendégszektor mellett parkolhatnak, a stadiont a Széchenyi utca felől megközelítve.

A mérkőzést a Mezőkövesdi TV YouTube-csatornáján.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók